Foci

Az Atletico Madrid nyerte az Európa Ligát

A második számú európai kupasorozat bukaresti döntőjében a Falcao vezérelte Atletico Madrid 3-0-ra verte az Athletic Bilbaót.

A vártnál simább mérkőzést hozott az Európa Liga döntője a bukaresti Nemzeti Arénában. Az Atletico Madrid talán annak köszönhette sima győzelmét, hogy már a meccs elején, a 7. percben megszerezte a vezetést a nagyszerű gólt szerző Falcao jóvoltából.

Sőt, a kolumbiai támadó, aki a tavalyi EL-döntőben még a Porto színeiben lőtt győztes gólt a Braga ellen, még szebb találattal növelte a piros-fehérek előnyét. A Bilbao, amely korábban ellenállhatatlan támadójátékot mutatott be a Schalke vagy éppen a Manchester United ellen, képtelen volt helyzeteket kialakítani.

A második félidő második részében voltak veszélyes megindulásaik, de ekkor már arra is kellett figyelniük, hogy az Atletico ne kontrázza le őket. Nos, nem sikerült elég óvatosnak lenniük, ugyanis Diego is szépségdíjas gólt szerzett, amellyel el is döntötte a kupa sorsát.

A Bilbao a spanyol Király Kupában vigasztalódhat, ott is döntőt játszhat, igaz, a Barcelona ellen.

Eredmény – Európa Liga, DÖNTŐ

Athletic Bilbao – Atletico Madrid 0-3 (0-2)

Bukarest, 55 ezer néző, vezette: Stark

Athletic Bilbao: Iraizoz – Aurtenetxe (Gomez, a szünetben), Amorebieta, Iraola, Iturraspe (Inigo Perez, a szünetben), De Marcos, Herrera (Toquero, 62.), Martínez, Llorente, Susaeta, Muniain. Vezetőedző: Marcelo Bielsa

Atlético Madrid: Courtois – Godín, Luis, Miranda, Suárez, Turan (Dominguez, 93.), Gabi, López (Salvio, 88.), Falcao, Juanfran, Diego (Koke, 90.). Vezetőedző: Diego Simeone

Gólszerzők: Falcao (7., 34. ), Diego (85.)

Sárga lap: Herrera (22.), Amorebieta (63.), Diego Perez (75.), Susatea (91.), illetve Falcao (25.)

A mérkőzés összefoglalója:

Az élő, szöveges közvetítésünk az alábbiakban olvasható.

VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK, EURÓPA LIGA-GYŐZTES AZ ATLETICO MADRID!

CSERE 93’
Atletico
Dominguez jön be Arda Turan helyett.

92. PERC: Majdnem meglett a negyedik, de Falcao lövésébe beleért a védő, majd Iraizoz fogta.

SÁRGA LAP 91’
Susaeta, Bilbao
Luiznak lépett oda keményen.
CSERE 90’
Atletico
Diego helyett Koke.

88. PERC: Feladták lélekben alighanem a baszkok, a harmadik gól után volt, aki már a földön fekve búslakodott.

CSERE 88’
Atletico
Salvio a pályán Adrian Lopez helyett.


85. PERC: ELDŐLT, 0-3! A bilbaóiak támadtak, az Atletico pedig gólt szerzett. Diego kapta a labdát az Athletic térfelének közepén, bevitte a 16-oson belülre, aztán Amorebieta mellett aprókat totyogott, majd ritmust váltott, meghúzta és kilőtte a Bilbao kapuját.

GÓÓÓL 85’
Diego, Atletico
Eldőlt.

84. PERC: Becsülettel próbálkozik a Bilbao, ezúttal Toquero ívelt be, de a hosszú oldalon érkező zöld mezes nem ért oda a lasztihoz.

80. PERC: A másik oldalon Falcao kapott nagy indítást, a kolumbiai beforgatta a védőt, visszahúzta a jobb sarokba, de kapufa lett a vége.

80. PERC: Bilbaói tűzijáték! Toquero és Susaeta is lőhetett, előbb a sorfalról, majd Courtois-ról pattant ki a labda. Mázlista volt most az Atletico. Nagy helyzetek egymás után.

77. PERC: Susaeta remek lövést eresztett meg kapásból 18-ról, de csak szöglet lett a vége.

75. PERC: Kecsegtető szabadrúgáshoz jutott 18 méterre a Bilbao kapujától az Atletico. Gabi végezte el, de belelőtte a sorfalba.

SÁRGA LAP 75’
Bilbao, Diego Perez
Adrian Lopezt buktatta.
SZABADRÚGÁS 75’
Atletico
Adrian Lopezt buktatta Diego Perez.

73. PERC: Inigo Perez megbolondította a madridi védőket, a labda valahogy De Marcoshoz jutott, de a játékos az égbe lőtt. Ez végre egy nagy Bilbao-helyzet volt.

71. PERC: Egyszerűen nincs erő a Bilbao játékában.

SZÖGLET 68’
Bilbao
Miranda mentett szögletre.

65. PERC: Falcao csúszott el a szögletzászló közelében, a játékvezető szabadrúgást ítélt. A szabadot Diego ívelte be, pontosabban rúgta kapura. Fölészállt.

SÁRGA LAP 63’
Amorebieta, Bilbao
Megrúgta Falcaót.

62. PERC: Harmadik cserelehetőségét is kihasználta Marcelo Bielsa. Újabb támadó a pályán. Adrian Lopez majdnem betekerte a harmadik madridi találatot.

CSERE 62’
Bilbao
Herrera helyett Toquero.

60. PERC: Nyom a Bilbao. Inigo Perez beadása veszélyesen csapódott lefelé, de Courtois kipaskolta szögletre a labdát. A szöglet után mentettek a madridiak.

Az Európa Liga idei sorozatában három magyar csapat indult el: a Ferencváros az Aalesund, a Kecskemét a kazah Aktobe ellen búcsúzott, a legtovább a Paks jutott, amely kiejtette a norvég Tromsöt is. Végül a Hearts lett a végzete.

SZÖGLET 58’
Bilbao
Herrera lövése vetett véget a szögletnek.


A Bilbaónak a playoff körben könnyebb dolga volt, hiszen a Trabzonsport kizárta az UEFA a sorozatból a hazai 0-0 után. A csoportkörben a Salzburg, a Paris Saint-German és a Slovan Bratislava előtt végzett a Bielsa-együttes. Ezt követően a Lokomotiv Moszkva, a Manchester United (!), a Schalke 04 és a Manchester Cityt búcsúztató Sportingot búcsúztatta.

56. PERC: Többet birtokolja a labdát a baszk csapat, de ez csak meddő mezőnyfölényhez elegendő. Gabi ráadásul meg is kínálta Iraizozt.

53. PERC: Próbálkozik a Bilbao, de nagyon stabilnak tűnik ezen az estét az Atletico együttese.

Ami az Atletico Madrid idei menetelését illeti: már a harmadik selejtezőkörben bekapcsolódtak, előbb a norvég Stromgödsetet búcsúztatták 4-1-gyel, majd a Vitoria Guimaraes csapatát 6-0-val. Az első csoportkörben az Udinese, a Celtic és a Rennes előtt végeztek az I csoportban. Ezután a Laziót, a Besiktast, a Hannovert és a Valenciát búcsúztatták.

46. PERC: Húsz másodperc alatt eljutott egy szögletig a Bilbao. Susaeta indított, Mirandának kellett tisztáznia.

KÖZÉPKEZDÉS 46’
Bilbao
Elkezdődött a mérkőzés
CSERE a szünetben’
Athletic Bilbao
Iturraspe helyett Inigo Perez és Gomez Aurtenetxe helyén


Itt van Falcao második találata:

VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK, FALCAO AZ EDDIGI HŐS!

45+1. PERC: Egy kontra végén Falcao megint majdnem megcsinálta, végül a lövése elkerülte a kaput.

44. PERC: Két madridi szöglet is belefért a félidő hajrájában.

40. PERC: Jól haladt előre a Bilbao támadása Muniain vezetésével, de a végén annyira betömörült az Atletico védelme, hogy képtelenek voltak a zöldek jó helyre passzolni.

Itt még a találkozó ELSŐ gólja:

34. PERC: Már 2-0 az Atletico javára! Elvesztette Amorebieta a labdát a Bilbao 16-osánál, lecsapott rá az Atletico, Arda Turan indította Falcaót, aki nem is olyan jól kapta azt meg. Mégis, két embert el elfektetett 13 méterre a kaputól, majd bevarrta a kapuba. 12. gólja a játékosnak ebben a sorozatban, ő lesz a gólkirály.

GÓÓÓL 34’
Falcao, Atletico
Megint a kolumbiai.


A Bilbao még egy kupadöntőt játszik majd májusban, történetesen a spanyol Király Kupa döntőjét. Sorsszerű, hogy éppen az Atletico Madrid stadionjában, a Barcelona ellen.

28. PERC: Többet próbálkozik a Bilbao. A meccsre egyébként a legdrágább jegyek 35 ezer forintba kerültek, de be lehetett jutni 7000 forintért is…

SÁRGA LAP 25’
Falcao, Atletico
Rossz belépő után.

24. PERC: Munian csapott le egy labdára, az Atletico védői pontatlanul adogattak, de a Madrid kapusáról, Courtois-ról kijött Munian lövése. Kevés hiányzott.

23. PERC: A szabadrúgás lepattant a bilbaói védőkön, a szöglet után Stark kifelé mutatott szabadrúgást.

SÁRGA LAP 22’
Herrera, Bilbao
Diegót buktatta.

22. PERC: Falcao lopott labdát a pálya közepén, kapura vitte, három ember mellett is megtartotta, majd Diegónak passzolt, akit Herrera buktatott. Sárga és szabadrúgás 18 méterre a kaputól

21. PERC: Falcao egyébként jelenleg 11 gólos a sorozatban, 21 perccel ezelőtt még tíz góllal Huntelaarral együtt álltak a góllövőlista élén.

Valaki beszaladt a pályára, fél perc alatt hatástalanították a román biztonsági szolgálat emberei.

19. PERC: Llorente kapta meg a labdát egy remek beívelést követően, de nem tudta irányítani a lasztit. Nagy helyzet volt, kibújt a védők mögül a két manchesteri csapat által ostromolt támadó.

17. PERC: Határozottan magához tért a Bilbao, de tudnia kell, hogy az ellenfélnek elég csak a kontrákra várni…

A Bilbao sosem nyert európai kupát, 1977-ben épp az Európa Liga elődjének döntőjébe jutottak, akkor a Juventus győzött. Az Atletico két éve is örülhetett, ő nyerte az akkor EL-t, 1962-ben KEK-et, ugyancsak 2010-ben az európai Szuperkupát nyertek.


Rengeteg bilbaói drukker Bukarestben (Fotó: AFP)

13. PERC: A gól után kissé megroppant a Bilbao, de már hosszabban meg tudják tartani a játékszert.

10. PERC: Llorente fejét keresték a társak, de a spanyol válogatott Godin mellett csak erőtlenül tudott beleérni a labdába.

A két csapat még sosem találkozott egymással a nemzetközi porondon, odahaza viszont éppen 150 találkozót vívtak. 64 alkalommal az Atletico győzött, 59-szer a Bilbao, 27 döntetlen mellett.

7. PERC: Máris vezet a Madrid, Radamel Falcao fantasztikus góljával. A kolumbiai játékos a 16-os jobb sarkánál cselezgetett, két védő próbálta hatástalanítani, de bal lábára tette a labdát, majd nagyszerűen tekerte erővel a kapu jobb sarkába. 0-1! 39. európai kupameccsén 33. gólját szerezte a támadó (korábban a Portóval villogott).

GÓÓÓL 7’
Falcao, Atletico Madrid
11. gólját szerezte a kolumbiai.

4. PERC: Diego végezhetett el a térfél közepéről egy szabadrúgást, de Stark lefújta az akcióti, mihelyst a labda a 16-oson belülre került. Az Atletico már a Bilbao térfelének első harmadában letámadja ellenfelét.

2. PERC: Arda Turan adott be remekül a bal oldalról, Adrian Lopez fejelt, de messze volt a kaputól, így a labda jó pár méterrel elkerülte a Bilbao kapuját.

1. PERC: A bilbaóiak zöld mezben játszanak, Falcaóék a szokásos piros-fehérben futkároznak a pályán.

Rendkívül rutinos játékvezető, a német Wolfgang Stark (fogorvos civilben a spori) vezeti a mérkőzést.

KÖZÉPKEZDÉS 1’
Atletic Bilbao
Elkezdődött a döntő!

A fenti képen is látszik, hogy rengeteg bilbaói drukker van a román fővárosban, de ez igaz az Atletico híveire is.

Hamarosan kezdődik a mérkőzés!

Kevesen számítottak arra, hogy ez a két együttes vívja majd a kupa döntőjét, hiszen a Bajnokok Ligájából olyan együttesek pottyantak ki az EL-be, mint a Manchester United, a Porto vagy a Manchester City.

Aztán nagy meglepetések vezettek oda, hogy a baszkok és a madridiak utazzanak a bukaresti Nemzeti Arénába. Az EL-döntő helyszínéül szolgáló stadiont 2011. szeptember 6-án nyitották meg egy Románia-Franciaország Európa-bajnoki selejtezővel. Ezt az új, modern létesítményt a korábbi Nemzeti Aréna helyén húzták fel, amit 2007-ben lebontottak. Építési költsége körülbelül 234 millió euró volt.

A mérkőzésről szóló beharangozónkat ITT OLVASHATJÁK.

“Ez egy fantasztikus döntő, ami megismételhetetlen. Éppen ezért nagy a tétje, de nekünk mégis a saját játékunkat kell hoznunk, és ki kell használnunk a fizikai erőnket. Ez a módja a győzelemnek. Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ez egy döntő, így az érzelmek is felerősödnek. Ezeket az emóciókat pedig be kell építenünk a játékba” – nyilatkozta a Bilbao trénere, Marcelo Bielsa.

Kollégája, Diego Simeone jól ismeri Bielsát, aki az Albiceleste szövetségi kapitányaként számított a középpályás szolgálataira. Így együtt vettek részt az argentinok 2002-es csúnya vb-s szereplésén, majd Simeone még abban az évben vissza is vonult a nemzeti tizenegytől.

“Összeszedettnek és gyorsan kell lennünk a Bilbao ellen. Jobban kell koncentrálni, mint egy átlagos bajnoki meccsen. Persze az, hogy a bajnokság során kétszer is találkozunk, azt jelenti, jól ismerjük egymást: a Bilbao gyors, technikás és lelkes csapat, akik nem ijednek meg attól, hogy a saját játékukat erőltessék rá az ellenfélre, akár idegenben is. Mégis baráti hangulatra számítok, a mi sikerünkkel, mivel a játékosaim félre tudják tenni az idegeskedést, és helyén tudják kezelni a nyomást” – mondta Simeone.

Az összeállítások

Athletic Bilbao: Iraizoz – Aurtenetxe, Amorebieta, Iraola, Iturraspe, De Marcos, Herrera, Martínez, Llorente, Susaeta, Muniain

Atlético Madrid: Courtois – Godín, Luis, Miranda, Suárez, Turan, Gabi, López, Falcao, Juanfran, Diego

Ajánlott videó

Olvasói sztorik