Foci

A Videoton reagált Egervári helyzetértékelésére

Elmarad a ligaválogatott meccse a dunaszerdahelyi labdarúgócsapat ellen, kevés játékosa volt a magyar kapitánynak. A fehérváriak elmondják, miért.

Ahogyan arról írtunk, nem rendezték meg a magyar ligaválogatott és a Dunaszerdahely közötti edzőmeccset, mert csak 13 játékos állt a magyar válogatott szövetségi kapitányának rendelkezésére.

Többen sérültek, mások a Győr és a Videoton játékosaiként nem utaztak el Telkibe, mert fontos meccsek várnak rájuk. A kapitány nem örült az edzőmeccs elmaradásának. A fehérvári klub a tisztánlátás érdekében közleményben reagált Egervári Sándor nyilatkozataira.

“A tegnapi napon több médium is megkeresett minket a Blikk tegnapi ligaválogatottról szóló cikke miatt, mely szerint Egervári Sándor szövetségi kapitány azt mondta, a Videoton FC nem indokolta meg, hogy Gyurcsó Ádám és Nikolics Nemanja szerepléséhez miért nem járult hozzá. Úgy véljük, hogy a megjelentek félreértésből adódhattak, mivel Egervári Sándor pontosan tudta, hogy technikai vezetőnk, Pánczél Szabolcs és ügyvezető igazgatónk, Tassy Márk is egyeztetett szombat délután klubunk döntéséről, továbbá indokainkat is ismertették vele.

A félreértések tisztázása érdekében ismét tájékozatni kívánjuk a közvéleményt, hogy két játékosunk szerepléséhez azért nem járultunk hozzá, mert esetükben jelenleg – a bajnokság végén – rendkívül magas a sérülés veszélye, ráadásul klubunk számára az utolsó három bajnoki mérkőzésünk rendkívül fontos. Gosztonyi András esetében a sérülésveszély pillanatnyilag alacsonyabb, így az ő szerepeltetését klubunk engedélyezte” – áll a hivatalos közleményben.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Budapest, 2019. február 15.
Kamaraterem a Nemzeti Táncszínház új épületében a fővárosi Millenáris parkban 2019. február 15-én. Az új kulturális intézményt ezen a napon ünnepélyesen adják át, a nyitógálával megkezdődik a 2019-es Budapest Táncfesztivál.
MTI/Máthé Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.