Foci

Egy lépésre a BL-től az Udinese

Az Udinese vasárnapi győzelmével feljött az olasz labdarúgó-bajnokság harmadik helyére és közel áll ahhoz, hogy a BL-selejtezőben indulhasson.

Óriási csata folyik a Serie A harmadik helyéért, most pedig az Udinese került lépéselőnybe. A bajnokság utolsó előtti fordulójában az udineiek ugyanis 2-0-ra legyőzték hazai pályán a meccset kilenc emberrel befejező Genoát, ezzel pedig már a dobogó legalján tanyáznak.

A Genoa egyébként még akár ki is eshet az első osztályból, a Lecce az utolsó körben beelőzheti még a riválist.

Ehhez persze kellett az is, hogy a Nápoly elhasaljon Bolognában, Diamanti és Rubin biztosították be a három pontot. Érdekesség, hogy ezen a meccsen is kétszer villant a piros, Morleo a hazaiaktól, Dzemaili a vendégektől lett kiállítva.

A Lazio sem tett még le a Bajnokok Ligája-selejtezőről, a rómaiak Atalantában nyertek 2-0-ra és két pontos hátrányból üldözik az Udinesét. Ezen a mérkőzésen is volt egy kiállítás, Bergamóban a hazai Stendardo nem bírt magával.

Úgy tűnik a Palermo szinte minden idényben képes egy 4-4-es döntetlent játszani, ezúttal a Chievo ellen hazai pályán. A kilencven perc rendkívül izgalmasra sikerült, ugyanis a hazaiak gyorsan elhúztak 2-0-ra, ám a vendégek két perc alatt még a szünet előtt egyenlítettek. Fordulás után már a Chievo dolgozott ki kétgólos fórt, ám előbb Donati, majd Silvestre talált be, így alakult ki a döntetlen a 89. percben.

Kiszakadt a gólzsák Palermóban:


A már biztosan kieső Novara és Cesena összecsapását előbbi nyerte 3-0-ra, míg kora délután a Parma Sienában diadalmaskodott 2-0-ra.

Eredmények – Serie A, 37. forduló

Udinese-Genoa 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Di Natale (30.), Floro Flores (66.)
Piros lap: Kucka (29.), Palacio (38.) – mindkettő Genoa

Bologna-Napoli 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Diamanti (17.), Rubin (64.)
Piros lap: Morleo (90.), illetve Dzemaili (90.)

Atalanta-Lazio 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Kozak (35.), Cana (91.)
Piros lap: Stendardo (81., Atalanta)

Novara-Cesena 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Rigoni (28., 68., 86., az elsőt és a másodikat 11-esből)

Palermo-Chievo 4-4 (2-2)
Gólszerzők: Miccoli (10., 19., az elsőt 11-esből), Donati (74.), Silvestre (89.), illetve Pellissier (28., 72., az elsőt 11-esből), Uribe (30.), Luciano (46.)

Siena-Parma 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Giovinco (67.), Floccari (92.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik