Foci

Öt meccs után nyert újra a Diósgyőr

A Diósgyőri VTK idegenben 2-1-re legyőzte a pécsieket az OTP Bank Liga 27. fordulójának pénteki mérkőzésén.

Mindkét alakulatra ráfért volna a három pont, ugyanis a miskolciak és a pécsiek is pocsék sorozatban vannak: a Diósgyőr öt mérkőzés óta nem tudott pontot sem szerezni, míg a PMFC elmúlt hat meccséből négyet elveszített és mindössze csak kettőt mentett döntetlenre. Ráadásul mindkét csapat edzőváltáson esett át az elmúlt hetekben, így mindkét gárdának égető szüksége volt mindhárom egységre.

A találkozót mégis a vendégek kezdték jobban, mivel már a második percben gólt szerzett a Diósgyőr: Luque erőből lőtte el a szabadrúgást, ami Dibuszt becsapva, a léc alá vágódott (0-1). A középkezdés után azonban egyenlíthetett volna a Pécs, de Bajzát miután tisztán kapta a labdát, tizenöt méterről a kaput sem találta el.

Az egalizálás szintén szabadrúgás után történt: Causic egy figura után laposan lőtt Tajti kapujába a 10. percben (1-1). A folytatásban támadásban maradt mindkét alakulat, de a legnagyobb helyzet a gólszerző Luque előtt adódott: a spanyol középpályás azonban ajtó-ablak helyzetben egy visszagurított labdát nem talált el rendesen.

Már-már úgy tűnt, 1-1-et mutat majd a félidőben az eredményjelző, de Tisza másképp gondolta: a játékrész hosszabbításában Bacsa remekül fedezte a labdát a tizenhatos vonalánál, majd az érkező ex-újpesti támadó elé tálalt, aki két szemtelen csel után három embert négy felé küldött el, majd simán a gólvonal mögé gurított (1-2).

A szünet után sorra jöttek a helyzetek, igazi gólhelyzetet azonban csak a 63. percben láthatott a pécsi publikum, azt is a vendégek részéről: Tisza szabadrúgása majdnem beakadt a jobb felsőbe, de Dibusz bravúrral mentett.

Nem sokkal később Seydi egy perccel becserélése után meg is hálálhatta volna Szentes Lázár bizalmát, azonban a támadó óriási ziccert rontott. Egy sérülés miatt negyed órával a lefújás előtt kapust kellett cserélni a vendégeknél: Tajti húzódás miatt nem tudta folytatni a játékot, helyére a 18 éves Rakaczki Bence állt.

A kényszerű cserét nem tudták kihasználni a pécsiek, ellenben továbbra is veszélyes lehetőségeket dolgoztak ki a piros-fehérek: Seydi akár két gólt is lőhetett volna. Maradt azonban a lefújásnál a 2-1-es vendégsiker, de a tabellán nem változott az állás: a miskolciak továbbra is hetedikek, míg a pécs maradt a nyolcadik.

Eredmény – OTP Bank Liga, 27. forduló

Pécsi MFC – Diósgyőri VTK 1-2 (1-2)
Gólszerzők: Causic (11.), illetve Luque (2.), Tisza (46.)

PMFC: Dibusz – Nagy J., Causic, Todorivic, Marovic(Goia 88.) – Simonfalvi, Regedei – Scepanovic (Zeljkovic 64.), Horváth Zs. – Frőhlich (Andorka 76.), Bajzát. Vezetőedző: Mink Olivér.

DVTK: Tajti(Rakaczki 71.) – Vági, Rakovic, Vadász, Frizoni (Dobos 92.) – Takács P., Abdouraman, Sekour – Luque – Tisza, Bacsa (Seydi 69.). Vezetőedző: Szentes Lázár.

Sárga lap: Scepanovic (32.), illetve Rakovic (83.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik