Foci

Mourinho, a zseni

A Real Madrid vezetőedzője bármihez nyúl, az arannyá válik, de a sikerek között botrányokból sem volt hiány.

A Real Madrid szerdán este a klub történetében 32. alkalommal megnyerte a spanyol bajnokságot. A csapat vezetőedzőjét a játékosok a levegőbe dobálták, nevét tízezrek skandálták a stadionban. José Mourinho zsenialitása megkérdőjelezhetetlen, hiszen eddig minden csapatát bajnokká tette. Kétségtelenül ő a XXI. század egyik legsikeresebb edzője.

A portugál tréner korábban hazájában az FC Portóval (2003, 2004), Angliában a Chelsea-vel (2005, 2006), Olaszországban pedig az Internazionaléval (2009, 2010) szerzett bajnoki címet. A Portóval 2004-ben és az Interrel 2010-ben Bajnokok Ligáját nyert, de a luzitán gárdával UEFA-kupa győztes is volt 2003-ban. Az IFFHS háromszor választotta meg világ legjobb edzőjének.

Az első sikerek

Mourinho sikeres labdarúgó szeretett volna lenni, ám már tizenévesen is többet foglalkozott a stratégiával, sem mint a labda kergetésével. Így hamar világossá vált, hogy a focipálya melyik oldalán alkothat maradandót. A portugál mester 2002 év elején érkezett a Portohoz. Mourinho céljaként tűzte ki, hogy a mély válságban lévő csapatot UEFA-kupát érő helyekre vezesse. Még azon a nyáron olyan új, portugál játékosokat szerződtettek a klubhoz, akik ma is elismert labdarúgók: a többi közt Deco, Ricardo Carvalho vagy Paulo Ferreira. Mourinho nagy bizalommal volt az új játékosok iránt, hiszen sem ő, sem az új csapattagok nem nyertek még semmilyen trófeát. Vezetésével a Porto az első teljes szezonjában bajnok, kupagyőztes és UEFA-kupagyőztes lett.

Az Európai Szuperkupán 1-0-ra kikaptak a Milantól, de volt esélyük a győzni is, ami nagy erőt adott nekik. A 2003-04-es szezonban megvédték bajnoki címüket, és bejutottak a Bajnokok Ligájába, ahol többek között a Manchester Unitedet is kiejtették, majd a döntőben legyőzték a Real Madridot is búcsúztató AS Monacót egy nem túl látványos mérkőzésen. A hatalmas siker után Mourinho váratlanul az angol Chelsea-hez igazolt.

Csodát tett a Cheslea-vel

José Mourinho 2004 júniusában érkezett az Chelsea csapatához, ahol évi 4,2 millió fontos gázsijával az egyik legjobban fizetett edző lett, de a legsikeresebb is. A portugál mester az érkezése utáni első sajtótájékoztatón így nyilatkozott:

“Kérem ne tartsanak arrogánsnak, de Bajnokok Ligáját nyertem, és úgy gondolom, ezért különleges vagyok.” Mourinho ekkor kapta a “The Special One”, vagyis “A különleges” becenevet.

A portugál vezetőedző több mint 70 millió fontot költött új igazolásokra: Michael Essien (24,4 millió fontért) Tiago Mendes (10 millió fontért), Didier Drogba (24 millió fontért), Mateja Kežman (5,4 millió fontért), Ricardo Carvalho (19,8 millió fontért) és Paulo Ferreira (13,3 millió fontért) érkezett Stamford Bridge-re.

Mourinho és a Chelsea

Mourinho három évig tartó edzősége alatt a Chelsea fantasztikus eredményeket ért el. Irányításával, ötven év után újra megnyerték az angol bajnokságot, az FA-kupát, és csak egy hajszál választotta el őket a Bajnokok Ligája győzelemtől. A londoni csapat ismét régi fényében pompázott, ám a 2006-07-es szezonban már érezhető volt Mourinho és a klub tulajdonosának megromlott viszonya. Állítólag Roman Abramovics azóta is bánja ezt.

A következő szezon első mérkőzésén a Chelsea máris felállított egy új angol rekordot veretlen hazai mérkőzések tekintetében. A csapat 64 mérkőzéses rekordja a Liverpool rekordját múlta felül, akik 1978 és 1981 között voltak sorozatban veretlenek hazai pályán. Ennek ellenére a Chelsea szezonkezdése nem a vártnak megfelelően alakult. Kikaptak az Aston Villától, majd gólnélküli döntetlent játszottak hazai pályán a Blackburn Roversszel. Első Bajnokok Ligája mérkőzésükön is csak egy 1–1-es döntetlent értek el a norvég Rosenborg ellen.

Mourinho 2007. szeptember 20-án váratlanul elhagyta a csapatot – a fociban oly megszokott “közös megegyezés” vetett véget a londoni munkájának. Ő volt a Chelsea történetének legsikeresebb edzője, hat trófeát nyert három év alatt, valamint minden hazai mérkőzésükön veretlen volt a csapat. A Stamford Bridge-en a mai napig őrzik azt a szürke szövetkabátot, melyet Mourinho az esős londoni mérkőzéseken viselt. A múzeumban pedig ez az egyik legnépszerűbb ereklye.

Három hét alatt megtanult olaszul

A portugál sikeredző 2008. június 2-án nevezték ki az olasz Internazionale vezetőedzőjének, Roberto Mancini-t váltotta és három éves szerződést írt alá. Első sajtótájékoztatóján, 2008. június 3-án csak olaszul beszélt, amit elmondása szerint három hét alatt tanult meg. A brazil Alessandro Faiolhe Amantino, vagyis Mancini volt Mourinho első igazolása, aki 12,5 millió euróért, majd a ghánai középpályás, Sulley Ali Muntari érkezett 14 millió euróért, végül a portugál Ricardo Quaresma jött 18 millió fontért.

2008. augusztus 24-én Mourinho megnyerte első olasz trófeáját, az Olasz Szuperkupát, miután  büntetőkkel 6-5-re legyőzték az AS Romát. A szezonban bajnok lett az Inter, de a BL-ből a Manchester United kiejtette őket. Mourinho ezért jelentős erősítésként a következő játékosokat hozta a csapathoz: Diego Milito, Thiago Motta, Wesley Sneijder Lúcio,Samuel Eto’o és Zlatan Ibrahimovic. A 2009-10-es szezon az Internek fennállása legsikeresebb szezonja volt. Mourinho mindent megnyert a csapattal, amit lehetett (bajnokság, honi kupa, BL). Miután 2010. május 22-én az Internazionale-val megnyerte a Bajnokok Ligáját (máig emlékezetes, amint Marco Materazzival könnyezve ölelgették egymást a finálét követően), másnap bejelentette, hogy távozik a Real Madridba. A királyi gárda 16 millió eurót fizetett az Internazionale-nak, és 4 éves szerződést írt alá Mourinhóval. Edzősége alatt Bajnokok Ligáját nem, de számos egyéb sikert tudhatott magáénak a csapat.

Pályafutása során nem csak kimagasló eredményeivel hívta fel magára a figyelmet. Sokszor botrányos viselkedésével került a lapok címoldalára.

Mourinho Top 5 balhéja

Ha úgy érezte valami nem tetszik neki, azt könyörtelenül megtorolta, hol egy pofonnal, hol belenyúlt az „ellenfél” szemébe. Ez utóbbi elszenvedője, a Guardiolát a Barcelona élén váltó Tito Vilanova volt.

Néhány balhé

José Mourinho, a spanyol bajnoki címet szerda este elhódító Real Madrid vezetőedzője a harmadik olyan tréner lett a futballtörténelemben, aki négy különböző országban is megnyerte csapatával a nemzeti bajnokságot.

Eddig két edzőnek sikerült a “mesternégyes”: az osztrák Ernst Happel a Rapiddal (1960) és az FC Tirollal (1989, 1990) hazájában, a Feyenoorddal (1969, 1971) Hollandiában, az FC Bruges-zsel (1976, 1977, 1978) Belgiumban, a Hamburger SV-vel (1982, 1983) pedig Németországban ért a csúcsra. Az olasz Giovanni Trapattoni hazájában a Juventusszal (1977, 1978, 1981, 1982, 1984, 1986) és az Internazionaléval (1989), Németországban a Bayern Münchennel (1997), Portugáliában a Benficával (2005), Ausztriában pedig a Salzburggal (2007) diadalmaskodott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik