Foci

Már megint kikapott a Liverpool

Egyelőre rosszul hangolt az FA Kupa döntőjére a Liverpool, amely hazai pályán szenvedett egygólos vereséget a Fulhamtől.

A sors fintora, hogy kedden több szempontból is Roy Hodgson ról szólt az angol labdarúgás, ugyanis a Liverpool és a Fulham korábbi, a West Bromwich jelenlegi vezetőedzőjét nevezték ki a válogatott szövetségi kapitányának.

És lőn, a Liverpool (ahol nem ért el sikereket a menedzser), valamint a Fulham (amellyelk Európa Liga-döntőt játszott Hodgson) éppen egymás ellen játszott bajnokit késő este.

Bajnokit, amely egyfajta főpróba volt a Pool számára a Chelsea elleni FA Kupa-döntőre. Nem sikerült a főpróba, hiszen Martin Skrtel 5. percben szerzett öngóljával a londoniak elvitték a három pontot, ezzel pontszámban be is érték a Mersey-parti csapatot (mindkettőnek 49 egysége van).

A másik mérkőzésen sem termett túl sok babér a liverpooli félnek, ugyanis az Everton csak döntetlenre volt képes a Stoke otthonában. Az Everton az előző körben éppen a Fulhamet páholta el 4-0-ra.

Eredmények – angol bajnokság

Liverpool – Fulham 0-1
gólszerző: Skrtel (5., öngól)

Stoke – Everton 1-1
gólszerzők: Jerome (69.), illetve Crouch (45., öngól)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik