Foci

Maratoni büntetőpárbaj után kupagyőztes a Debrecen

A Debrecen 3-3-as rendes játékidő után tizenegyesekkel 8-7-re legyőzte az MTK-t a Magyar Kupa döntőjében.

A labdarúgó Magyar Kupa döntőjében a bajnoki éllovas Debrecen és a másodosztály Nyugati csoportját vezető MTK lépett pályára a Puskás Ferenc Stadionban. A fővárosiak komoly bravúrt hajtottak végre az előző körben, amikor az elődöntőben a Videotont búcsúztatták, míg a Debrecen a Újpest legyőzésével vívta ki a kupadöntős szereplést.

A hajdúságiak – akik legutóbb 2010-ben emelhették magasba a kupát – kezdték vehemensebbet a találkozót, sőt, már az első támadásukból be is találhattak volna: Kulcsár vezette a fővárosi védelemre a labdát, de a lövés pillanatában Szekeres mentett. Ezt követően is a piros-fehérek domináltak, igaz Kulcsár helyzeténél ígéretesebbet nem tudtak kialakítani, pedig Korhut többször is remekül ment le az alapvonalig, de a centerezése egyszer sem Loki játékost talált meg.

A 35. percben Kulcsár fejese szállt fölé, és ezzel fel is jegyezhettük a félidő utolsó debreceni helyzetét. Nyilván a tét miatt, de az MTK inkább a biztos védekezésre helyezte a hangsúlyt, és a gyors kontrákban látta a siker kulcsát. A több ezer MTK szurkoló, akik ezen az egy meccsen többen voltak a stadionban, mint az egész szezonban összesen, a 43. percben már majdnem gólt kiállthattak, ugyanis Vadnai remekül szerzett labdát a Loki tizenhatosánál, majd Balajtihoz passzolt, aki az alapvonal közeléből lőtt. A ziccert Verpecz lábbal hárította.

Két csapat, két tábor, két kassza?
Úgy tűnik, a magyar labdarúgás fő korifeusainak megvan a maguk véleménye a magyar labdarúgásról. Valószínűleg ez vezette őket, amikor két teljes kasszát nyitottak a Puskás Stadionban a szurkolóknak. Egyet itt, egyet ott. Valószínűleg meglepte volna őket, ha látták volna, mennyien próbáltak jegyhez jutni a meccs előtt. De valószínűleg a díszpáholyból nem lehetett látni a kígyózó sorokat.

Azonban a kék-fehér drukkereknek nem kellett sokáik bánkódniuk, az első félidő hosszabbításában Balajti remekül ugratta ki Könyves Norbertet, aki kiszorított helyzetben egy védővel a nyakán lőtte ki a hosszút (1-0).

A szünetben kettőt is cserélt Kondás Elemér: Coulibaly és Bouadla érkezett erősítés gyanánt. A váltásnak meg is lett az eredménye, a hajdúságiak sokkal magasabb fordulatszámon pörögtek mint az első félidőben és ötpercnyi játék után egalizálni is tudtak: Bouadla kapta jó harminc métterre a kaputól a labdát, és iszonyatos erővel a léc alá bombázott. Hegedűsnek esélye sem volt, hogy védjen.

A másik csereember is megvillant, Coulibaly magának pörgette fel a játékszert, és félfordulatból tüzelt, de az MTK hálóőre bravúrral mentett. A szögletnél viszont tehetetlen volt, az ugyanis Szakály fejét találta meg. Tíz perc alatt fordított a Loki (1-2).

A kezdeti tapogatózást félretették a felek és gondoskodtak arról, hogy lehessen miről beszélni: előbb Nikolov állíttatta ki magát második sárgája után, majd egy félpályás ívelés után Ladányi Verpecz fölött emelte be a hálóba a labdát (2-2).

A hátralévő időben visszazárt mindkét alakulat, de érthető módon a létszámfölényben lévő MTK birtokolta többet a labdát. A mezőnyfölénynek meg is lett a gyümölcse, a 87. percben Zsidai kényszerítőzött Kantával, majd miután visszakapta a labdát, Verpecz feje fölé bombázott (3-2).

De ezzel még nem volt vége! Három perce maradt a Lokinak arra, hogy emberhátrányban egyenlítsen. A feladatot azonban kiválóan megoldották: Szakály az oldalvonal mellől indult el befelé, majd miután Könyves és Vukmir mellett is eltolta a labdát, 18 méterről kilőtte a bal alsót (3-3).

Az, hogy a Loki ötödször, vagy az MTK tizenharmadszor lesz kupagyőztes, a kétszer tizenötperces hossabbítás sem döntött, ugyanis egyik fél sem csipkedte magát, nem igazán akartak gólt rúgni a csapatok, így nem maradt más, mint a büntetők.

Az első három körben senki sem rontott, mindenki belőtte a saját büntetőjét: a Loki részéről Szakály, Nagy Zoltán és Bouadla tudott eredményes lenni, míg a fővárosiaknál Vukmir, Zsidai és Vass Patrik. A negyedik körben esett az első hiba: Lucas értékesítette a tizit, Wolfe viszont nem. Az utolsó párosban Coulibaly simán fölé lőtte, ellenben Kanta higgadt tudott maradni, így egyesével folytatták a felek. A hatodik kör (Korhut és Szekeres) után a hetedik (Simac és Pál) és a nyolcadik (Varga és Könyves) sem döntötte el a meccset.

A kilencedik viszont igen, a Loki részéről Mészáros a hajdúságiak kezébe adta a kupát, ugyanis az utána következő Kálnoki Kis büntetőjét Verpecz hárítani tudta.

A fordulatos rendes játékidő és a maratoni hosszúságú büntetőpárbaj után az emberhátrányban játszó Debreceni VSC ötödik alkalommal hódította el a Magyar Kupát.

Eredmény – Magyar Kupa, döntő

MTK Hungária – Debreceni VSC 3-3 (1-0) – tizenegyesekkel 7-8
Gólszerzők: Könyves (45+1.), Ladányi (62.), Zsidai (85.) illetve Bouadla (51.), Szakály (55., 89.)

MTK: Hegedűs – Wolfe, Kálnoki Kis, Szekeres, Vadnai – Könyves, Zsidai, Vukmir, Ladányi (Pál 91.) – Kanta – Balajti (Vass 57.) Vezetőedző: Garami József.

Debrecen: Verpecz – Nikolov, Mészáros, Simac, Korhut – Lucas, Varga J., Ramos (Coulibaly, a szünetben), Szakály – Kulcsár (Nagy Z, 63.), Rezes (Bouadla, a szünetben) Vezetőedző: Kondás Elemér.

Sárga lap: Wolfe (70.), Vukmir (119.)  illetve Nikolov (60.), Nagy Z. (80.), Korhut (94.)

Piros lap: Nikolov (60.)

Garami József, az MTK vezetőedzője:

“A mérkőzés elején az volt a problémánk, hogy nem akartunk beállni védekezni, viszont sok labdát elvesztettünk, a Debrecen sokszor megelőző szerelésekkel elvette a labdát tőlünk. Aztán ezt rendeztük, megnyugodtunk. Nem volt hátrány az sem, hogy emberelőnybe kerültünk, ez igaz. Tudtuk, hogy a Debrecen Korhut Mihálynak nagy szerepet szán a támadásoknál, erre próbáltunk figyelni, de két debreceni gólnál sem sikerült eléggé” – így az MTK szakmai vezetője, aki gratulált a Lokinak a kupagyőzelemhez.

Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője:

“Két kulcsemberünket, Bouadlát és Coulibalyt nem terveztük, hogy egész meccsen a pályán hagyjuk, pihentetni szerettem volna őket a Győr elleni mérkőzésre, de szükségünk volt rájuk, mert az MTK nagyszerűen játszott, remek csapat. Nagyon jó meccs volt, tudjuk, hogy a 11-eseknél a szerencsén is sok minden múlik. Nagyon nagy dolog, hogy emberhátrányban is fel tudtunk állni, nagy tettet vittek végre a fiúk”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik