Foci

Mancini: Még mindig a United az esélyesebb

Hiába nyerte meg a derbit, és vette át a tabellán az első helyet a Manchester City, Roberto Mancini még mindig a riválist látja erősebbnek.

A manchesteri Kékek hétfőn este 1-0-ra legyőzték a Unitedet az Etihad-stadionban, így pontszámban beérték a Vörös Ördögöket, sőt, mivel jobb a gólkülönbségük, a bajnoki tabella élére ugrottak két fordulóval a zárás előtt.

Roberto Mancini, a City trénere hangot is adott véleményének, mely szerint nem szabad elbízni magukat: “Ha azt gondoljuk, hogy ezzel nyerő helyzetben vagyunk, akkor tévedünk. Igaz nyertünk, de az utolsó két fordulóban nehéz meccsek várnank ránk, míg a Unitednek könyebb dolga lesz. Kétségtelen, így mi kerültünk jobb helyzetbe, és a sorsunk a saját kezünkben van, de a fociban bármi megtörténhet.”

A City legközelebb Newcastle-be látogat, majd a záró fordulóban a QPR-t fogadják, míg a Vörösök a Swansea és a Sunderland ellen zárják az idényt.

Sir Alex Ferguson, a United menedzsere természetesen nem látja ilyen derűsen a helyzetet: “A City feladata, hogy két meccsen győzedelmeskedjen, és bajnoki címet ünnepelhet. Nyerő helyzetben vannak.”

Április 11-én még nyolc pont volt a differencia a két alakulat között – a United volt az első – , de a City zsinórban négymeccses győzelmi szériát produkált, míg Rooney-ék kikaptak a Wigantől, megverték az Aston Villát, és izgalmas meccsen 4-4-et játszottak az Everton ellen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik