Foci

Négyet lőtt a Juve és őrzi vezető helyét

Hamzók Gotfrid
Hamzók Gotfrid

2012. 04. 29. 16:54

A Juventus idegenben 4-0-ra legyőzte a Novarát az olasz labdarúgó-bajnokságban, míg az üldöző Milan is győztesen hagyta el a gyepet.

Négy fordulóval a bajnokság vége előtt fontos volt a Zebrák számára, hogy megnyerjék soron következő meccsüket a Novara ellen, ha tartani – vagy a Milan hibájából adódóan növelni – akarják hárompontos előnyüket. Nos, az első félidőben el is döntötte a meccs kimenetelét a Juve, ugyanis Vucinic és Boriello góljainak köszönhetően 2-0-val fordultak. A második játékrészben megduplázta a különbséget a vendég alakulat, így kiütéses, 4-0-s győzelem lett a vége. Azonban a Juve és Milan között maradt a hárompontos differencia, mivel a piros-feketék a Siena otthonában tudtak diadalmaskodni.

Az Inter szurkolóira a frászt hozta a Cesena, ugyanis a ligautolsó, és biztos kieső csapat szerezte meg a vezetést a San Siróban: Ceccarelli 57. percben lőtt gólja ébresztőt fújt a hazaiaknak. Innen tudott fordítani a kék-fekete alakulat, és győzelmükkel visszavették a Napolitól mely Rómában ikszelt – a negyedik helyet.

A délutáni játéknapon még két mérkőzést rendeztek: az Atalanta 2-0-ra nyert a Fiorentina ellen, így a firenzeiek nem tudtak elmozdulni a veszélzónából, míg a kiesőhelyen álló Lecce saját otthonában szenvedett 2-1-es vereséget a Parmától.

A Juve négyese:

 

Eredmény – Seria A, 35. forduló

Atalanta-Fiorentina 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Denis (11.), Bonaventura (51.)

Internazionale-Cesena 2-1 (0-0)
Gólszerzők: Obi (59.), Zarate (72.) illetve Ceccarelli (57.)

Lecce-Parma 1-2 (0-0)
Gólszerző: Tomovic (83.) illetve Giovinco (67.), Paletta (78.)
Piros lap: Esposito (91.)

Novara-Juventus 0-4 (0-2)
Gólszerzők: Vucinic (16., 64.), Boriello (40.), Vidal (50.)

Siena-AC Milan 1-4 (0-2)
Gólszerzők: Bogdani (83.) illetve Cassano (26.), Ibrahimovic (29., 94.), Nocerino (90.)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.