Foci

Diósgyőr-Coulibaly 0-2

A Debrecen 2-0-ra megverte a Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Ligában, ezzel megerősítette vezető pozícióját a bajnokságban.

Tekintve, hogy a Győr vészesen közeleg a listavezető pozícióhoz, a Debrecennek győzelmi kényszerrel a lábában kellett pályára lépnie a Diósgyőr otthonában a labdarúgó NB I. szombati rangadóján.

A DVTK pedig az önbecsüléséért küzd, ugyanis Benczés Miklós vezetőedző menesztését követően eddig még egyetlen pontot sem sikerült szerezni Szentes Lázár irányításával. Most sem, pedig a meccsben benne volt a lehetősége a pontszerzésnek.

A Debrecen ugyanis az első félidőben rettenetesen óvatosan játszott, bár ez a hazaiakról is igaz volt. Pontosan emiatt nevezhetjük pocséknak a játékrészt. Sokkal intenzívebben támadott viszont a hazai csapat a fordulást követően. Tisza és Fernando sokat kavart a debreceni 16-osnál, igazi ziccerekig azonban így sem jutottak el a diósgyőriek.

Mégis, a semmiből szerezte meg a vezetést a DVSC. Szakály szerzett erőszakosan labdát a hazai térfél közepén, indította Coulibalyt az 56. percben, aki Nagy szorításában elesett. Solymosi 11-est ítélt, a csatár pedig értékesítette azt. A Lokit megnyugtatta a gól, a hazaiak erőlködve mentek előre, de semmi sem sikerült neki.

A 80. percben aztán egy lagymatagul induló vendégtámadás végén Coulibaly ismét villant, 14 méterről nagy erővel a felsőbe rúgta a labdát.

A Debrecen megerősítette helyét a tabella élén, előnye jelenleg 5 pont a Győrrel szemben, amely vasárnap a Kecskemét otthonában lép pályára.

Eredmény – OTP Bank Liga, 26. forduló

Diósgyőri VTK – Debreceni VSC-TEVA 0-2 (0-0)

Diósgyőr, 6500 néző, vezette: Solymosi

Diósgyőri VTK: Tajti – Vági, Gal (Nagy T., 26.), Rakovic, Frizoni – Takács P., Abdouraman – Tisza (Gallardo, 75.), Fernando, Luque – Bacsa (Seydi, 61.). Szakmai Igazgató: Szentes Lázár.

DVSC-TEVA: Verpecz – Nikolov, Máté, Mészáros, Nagy Z. – Kulcsár (Meye, 60.), Bódi, Szakály P., Varga J. – Yannick (Farkas B., 67.), Coulibaly. Vezetőedző: Kondás Elemér.

Gólszerző: Coulibaly (56., 11-esből, 80.)

Sárga lap: Fernando (26.), Nagy T. (56.), illetve Nagy (19.), Nikolov (27.), Varga (63.), Farkas II. (69.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik