Foci

John Terry bocsánatot kért

A Chelsea védőjét durvaságért állították ki a keddi Barcelona elleni Bajnokok Ligája elődöntőjénben.

Kedden este, a Chelsea Barcelona elleni Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágója paprikás hangulatban telt. A tét nagy volt, mint ahogy a feszültség is. A sok szabálytalansággal tarkított mérkőzés legsúlyosabb tettét Jonh Terry követte el, aki a 37. percben a Chelsea lapuja előtt egyszerűen térdel felrúgta a Alexis Sanchezt.

Terry belépője

Terryt a bíró azonnal kiállította. A Chelsea azonban nem veszítette el a fejét. Tíz emberrel, és hatalmas szívvel 2-2-es döntetlenre hozták a meccset, és ezzel bejutottak a BL döntőjébe. Terry szerda délelőtt hivatalos nyilatkozatott a kiállítással kapcsolatba:

„Videón visszanéztem a történteket, és nem gondolom, hogy akkorát rúgtam, ami indokolta a kiállítást. Felemeltem a térdemet, de az emberek remélhetően tudják, hogy nem vagyok az a fajta játékos, aki durváskodik. Személyes sértés ért, és elveszítettem a fejemet. Bocsánatot kérek a szurkolóktól és csapattól.”

Di Matteo elfogadta  a bocsánatkésért és elmondta, tudja, hogy nagy nyomás alatt volt a csapat. A Chelsea edzője hozzátette, Terry nagyon fog hiányozni a Bajnokok Ligája döntőjéből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik