Foci

Az Atletico Valenciában is győzve lett EL-döntős

A labdarúgó Európa Ligában kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel jutott a döntőbe a két évvel ezelőtti győztes Atletico Madrid.

Egyszerre komoly és veszélyes előnyt szerzett az első mérkőzésen az Atletico Madrid a Valencia ellen. A madridi csapat 4-2-re nyert a többi között Radamel Falcao két góljának köszönhetően.

Akkor a Valencia a meccs hajrájában – egészen pontosan a 94. percben – szerzett Ricardo Costa-találattal visszahozta a reményeit, hiszen egy esetleges 2-0-s győzelemmel ők jutottak volna az Európa Liga döntőjébe.

Ennek megfelelően elsöprő játékot mutatott be Emery együttese az első félidőben. Olyan furán elsöprő volt ez a játék, hogy végül nem született belőle gól. Pedig végitámadta a 45 percet a csapat, Rami és Jonas is megkínálta Courtois-t, hogy aztán Caneles szöglete után a 21. percben Jonas lövésével fel is jegyezhessük az első igazán nagy ziccert. Egy perc múlva a gólvágó Soldado lőtt, majd a 25. percben ugyanő iramodott meg, középre adott és Caneles maradt le a lövésről. A 29. percben újabb hazai helyzet következett, Feghouli hibázta el azt. A 40. percben Caneles újra Courtois-val vívott párharcot, akkor is az Atletico kapusa győzött. A 41. percben Diego Alvesnek is védenie kellett, Falcao lövését hatástalanította.

A második félidőben kicsit visszafogottan kezdett a Valencia, talán nem akartak egy korai bekapott góllal pontot tenni a párharc végére. A csapat szerencsétlenségére megsérült Caneles, le kellett cserélni. Aztán Parejo eladott egy labdát a középpályán, lecsapott rá Diego, kipasszolta a jobb oldalon érkező Adrian Lopeznek, aki mellel levette, és bődületes nagy gólt ragasztott a jobb oldalról Alves kapujába (0-1).

A gól nagyon megfogta a hazaiakat, nem tudtak érdemben olyan sebességgel támadni, mint az első félidőben. A Valencia nem hitte el, hogy fél óra alatt három gólt tudna rúgni a madridi csapatnak. A 77. percben Tiago és Tino Costa ugrott egy labdáért a Madrid 16-osán belül, a Valencia játékosának kezére ért a labda. A szlovén játékvezető némi habozás után nem ítélt 11-est, ezt heves reklamálással fogadta a Valencia. Ennek keretén belül azonban a madridi Tiago belerúgott Jordi Albába, később Soldadót pofozta fel, mindezért piros lapot kapott, Soldado és Alba sárgával megúszta.

A Valencia európai kupameccsen 10 éve nem kapott ki hazai pályán, akkor az Internazionale nyert a Mestallában. Most pedig az Atletico Madrid, amely két éve megnyerte az Európa Ligát.

Simeone csapatának ellenfele Bukarestben az Athletic Bilbao lesz, amely 3-1-re legyőzte a Sporting csapatát a másik elődöntőben.

A madridi csapat bombagólja:

Eredmény – Európa Liga, elődöntő, 2. mérkőzés

Valencia – Atletico Madrid 0-1 (0-0)

Mestalla Stadion, Skomina (szlovén)

Valencia: Alves, Rami, Barragán, Alba, Costa, Albelda, Feghouli, Canales (Matthieu, 59.), Parejo (Costa, 68.), Jonas (Aduriz, 57.), Soldado. Vezetőedző: Unai Emery

Atlético: Courtois, Godín, Luis, Miranda, Suárez (Gabi, 46.), Tiago, Arda Turan (Salvio, 75.), López, Falcao, Juanfran, Diego (Koke, 82.). Vezetőedző: Diego Simeone

Gólszerző: Adrian Lopez (60.)

Sárga lap: Jordi Alba és Soldado (78.), Aduriz (86.), illetve Courtois (36.)

Piros lap: Tiago (78.)

Továbbjutott az Atletico Madrid, 5-2-es összesítéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik