Tizenegyesekkel jutott BL-döntőbe a Bayern München

2-1-es rendes játékidő után csak a tizenegyepárbaj hozott döntést Madridban: a Bayern München lesz a Chelsea ellenfele a fináléban.

Összefoglaló: Drámai mérkőzést játszott egymással Madridban a Real és a Bayern München. Az első mérkőzésen elért 2-1-es győzelmével jobb helyzetből várhatta a folytatást a bajor csapat, azonban a Bernabeuban senki sem mehet biztosra.

Ennek megfelelően már az első percekben letámadta ellenfelét a királyi gárda, és hat perc után máris gólt ünnepelhettek: Di Maria kapáslövését Alaba kézzel hatástalanította, így jöhetett a büntető, amit Ronaldo – ekkor még – higgadtan értékesített (1-0). A vezetés megszerzése után sem álltak le a hazaiak, és az első negyed óra végén, egészen pontosan a 14. percben a portugál zseni belőtte saját maga, és csapata második gólját.

2-0-s vezetésével a madridiak visszább vettek a tempóból, és ezt kihasználta a vendég Bayern. Egyre többször kerültek veszélyes helyzetbe, sőt a mérkőzés magyar főszereplője, Kassai Viktor a 27. percben a vendégeknek is megítélt egy tizenegyest, amit Robben vágott be Casillas kapujába. Ezzel az eredménnyel viszont egyik csapat sem járt jól, ugyanis a 2-1 hosszabbítást ért szerdán este, de fél óra játék után senki sem gondolta, hogy nem esik a meccsen több találat. Pedig így volt, hiába alakult ki több veszélyes helyzet is a kapuk előterében, a befejezésnél valami mindíg közbejött.

A második félidő gyengébbre sikeredett mint az első felvonás: Gomeznek és Benzemának is megvoltak a lehetőségei, de a német támadó járt legközelebb a gólhoz. A 86. percben ha jobban veszi át a játékszert, akkor se hosszabbítás, se tizenegyespárbaj.

Kassai azonban lefújta a mérkőzést 90 perc elteltével, így a hosszabbításra maradt a döntés, hihettük először. A kétszer 15 percre teljesen kimerültek a játékosok, és néha inkább csak vonszolták magukat a pályán. De ez a gyilkos tempó miatt, amit diktáltak, nem is csoda. Mégis, a Real pontot tehett volna a párharc végére, azonban Kaká a 112. percben elügyetlenkedte a helyzetet. A magyar játékvezető hármas sípszója jelezte, tizenegyesek következnek.

Az idegek csatájában Alaba nem hibázott, Ronaldo viszont igen, így egy kör után a németeknél volt az előny. A második párosban ugyanez volt a minta: Gomez belőtte, Kaká nem, így már kettővel mentek a bajorok. Következett Kroos akinek lövését Casillas hárította, majd Xabi Alonso, aki védhetetlenül bombázott a hálóba, így 2-1-re módosult az állás. A negyedik körben mindkét rúgó elrontotta. Schweinsteiger állt a mészpont mögé, ő nyitotta az ötödik párost. Azzal a teherrel lendítette meg a lábát, hogy ha belövi, ott lesznek a BL-döntőben. Belőtte.

Sikerével a Bayern München drámai csatában győzte le a Real Madridot, és jutott be a Bajnokok Ligája fináléjába, amit hazai pályán, az Allianz Arénában játszhatnak a Chelsea ellen május 19-én.

Kedden még mindenki El Classicót várt a döntőben, nos a két spanyol csapat közül egyik sem lesz ott Münchenben.

Így jutott döntőbe a Bayern München:

Bajnokok Ligája, elődöntő, 2. mérkőzés

Madrid, Santiago Bernabeu, vezette: Kassai Viktor

Real Madrid-Bayern München 3-1 (2-1) – tizenegyesekkel
Gólszerzők: Ronaldo (6.-büntetőből, 14.) illetve Robben (27.-büntetőből)

Real Madrid: Casillas-Arbeloa, Sergio Ramos, Pepe, Marcelo-Xabi Alonso,Khedira-Di Maria (Kaká, 75.), Özil (Granero, 111.), Cristiano Ronaldo-Benzema (Higuain, 106.). Vezetőedző: José Mourinho.

Bayern München: Neuer-Lahm, Boateng, Badstuber, Alaba-Schwinesteiger, Luiz Gustavo, Robben, Kroos, Ribery (Müller 95.)-Gomez. Vezetőedző: Jupp Heynckes.

Sárga lap: Pepe (27.), Arbeloa (59.), Granero (115.) illetve Alaba (6.), Robben (90.), Luiz Gustavo (102.), Badstuber (105.)


Élő, szöveges tudósításunk az alábbiakban olvasható.

Döntős a Bayern München, és hazai pályán néz majd szembe a Chelsea-vel!!!!

Schweinsteiger döntheti el a meccset! Bent van!!!!

Segio Ramos egyenlíthet. Fölébombázza!!!!! Nem tud egyenlíteni a Madrid!

Philip Lahm, a csapatkapitány lövését kivédi Casillas!!!!! Középre ment a lövés.

Xabi Alonso: bent van! 2-1!

Kroos a következő. Casillas megfogja!! Nem dőlt még el a párharc, de a hazaiaknak nem szabad hibázniuk, ha meccsben akarnak maradni!

Kaká is kihagyja!!!! Ugyan oda mint Ronaldo!!!! Bajban a Madrid!

Mario Gomez belövi! Már 2-0!

Ronaldo következik madridi részről! Kihagjya!!!!!! Neuer megfogta!!!! Marad az 1-0!

A Bayern München kezdi a rúgásokat: Alaba áll a labda mögé. Bent van! 1-0 a németeknek!


A BL-ben eddig a Real egyszer húzta a tizenegyespárbajig, de azt meg is nyerték. A Bayern kétszer, mindkettőt megnyerték. Valamelyik csapat mérlege bő tíz perc múlva le fog romlani.

Vége a hosszabbításnak!!! Tizenegyesek következnek! Itt már fejben nem lehet hibázni. Aki többet értékesít, az lett ott a müncheni döntőben, és játszhat a Chelsea-vel.

120. PERC: Görcsöt kapott Boateng lába, nem meglepő. Borzasztó iramot diktálnak a felek, mindenki arcára kiült már a fáradtság.

119. PERC: Másfél perc van hátra, és jöhetnek a tizenegyesek! Óriási izgalmak a végére!

LES 118.’
Higuain, Real Madrid
Hiába lőtt az akció végén Ronaldo a hálóba.
SÁRGA LAP 115.’
Granero, Real Madrid
Színészkedésért kapja a cserejátékos a lapot.


115. PERC: Granero!!!
Hosszan kapta a labdát, majd megpróbálta kicselezni Neuert, de Kassai kifelé ítélt szabadrúgást. A visszajátszásból azonban látszott, hogy a kapus megrántotta a mezét, de ettől még nem kellett volna elesnie.

112. PERC: Húúúú mekkora helyzet! Marcelo löbbölte be a labdát a tizenhatoson belülre, Kaká szépen vette át mellel, de a végén elszórakozta a lehetőséget. Lőhetett vagy passzolhatott is volna..

CSERE 111.’
Real Madrid
Özil elhagyja a pályát, helyére Granero ékrezik.


109. PERC:
Kivárásra játszanak a felek, ilyenkor már egy apró hiba is végzetes lehet. Nyilván egyik alakulat sem szeretne ilyen körülmények között kiesni.

108. PERC: Ronaldo a lábát húzza: egy kaput nagyon messzire elkerülő lövést adott le, de úgy látszik rosszul támasztott ki.

CSERE 106.’
Real Madrid
Benzema le, Higuain be.
KÖZÉPKEZDÉS 106.’
Bayern München
Az utolsó 15 perchez érkeztünk.


Letelt az első tizenöt perc! Eddig ez elég kevés. Ráfér a frissítés mindkét csapatra.

SÁRGA LAP 105.’
Badstuber, Bayern München
A védő így nem léphet pályára a döntőben, ha bejutnak a bajorok.
SZÖGLET 103.’
Kroos, Bayern München
Ezt pedig kivágják a hazaiak.
SZÖGLET 103.’
Kroos, Bayern München
Ramos ismét szögletre.


103. PERC:
Elég unalmas  eddig a mögöttünk lévő 13 perc…

SÁRGA LAP 102.’
Luiz Gustavo, Bayern München
Pepét rúgta fel.


99. PERC:
Helyzet Ronaldo előtt, de a most is tisztáznak a védők. Sokat kivett a 90 perc a csapatokból.

96. PERC: Mintha az látszana a csapatokon, hogy nem nagyon akarnak támadni a hosszabbítás első félidejében. Persze ebben az is közrejátszik, hogy iszonyatosan fáradtak a játékosok.

CSERE 95.’
Bayern München
Thomas Müller folytatja Ribery helyett.


94. PERC:
Próbálkozik a Real, de eredménytelenül.

SZÖGLET 91.’
Özil, Real Madrid
A kapu előterében nagy a kavarodás, végül a védők szabadítanak fel.
KÖZÉPKEZDÉS 91.’
Real Madrid
Lássuk a kétszer 15 perc hosszabbítást!


Vége a rendes játékidőnek! Mivel nem született újabb gól, ezért összesítésben 3-3 az állás, ráadásul mindkét együttes egy-egy gólt lőtt idegenben. Következhet a hosszabbítás, még kétszer tizenöt percig élvezhetjük ezt a remek összecsapást!

92. PERC: Ronaldo lőtt erőtlenül Neuer kapujára. Ez az utolsó momentum.

90. PERC: Két perc hosszabbítás jön, ugyanis letelt a rendes játékidő!

SÁRGA LAP 90.’
Robben, Bayern München
Szimulálásért járt a sárga.


89. PERC:
Idegesek a felek, sok most a szabálytalanság és a játékmegszakítás.

86. PERC: Mit hagyott ki a Bayern!!!! Robben a tizenhatoson belül tisztán passzolt Gomezhez, aki rosszul vette át labdát, így a védők odaértek! Ha kapásból lő, eldőlt volna a meccs!

80. PERC: Tíz perc van hátra, úgy tűnik, a hosszabbításban derül ki, melyik csapat lesz a Chelsea ellenfele a BL-döntőben. Bár még ne írjuk le a csapatokat, könnyen ránk cáfolhatnak.

SZÖGLET 78.’
Özil, Real Madrid
Nem okozott veszélyt


78. PERC: Benzema
kapott egy befuthatatlannak hitt labdát, de Badstuberen túljutott. A centerezés nem jutott el Ronaldóhoz, a védők szögletre mentettek.

76. PERC: Ismét leült a meccs. A bajorok kijöttek a szorításból, így most a mezőnyben zajlik a játék.

CSERE 75.’
Real Madrid
Kaká érkezik bevetésre, Di Mariát váltja


72. PERC:
Újabb madridi lehetőség: Ronaldo nagyon magasan fölé küldte a szabadrúgást. Később még a fejüket foghatják a hazaiak az elpuskázott lehetőségek miatt.

70. PERC: Ronaldo készítette le a labdát szépen Benzemának, aki kapásból belsővel tüzelt, de fölé, mellé. Az elmúlt percekben jobban nyom a Real, úgy tűnik nem akarnak a hosszabbításig várni.

69. PERC: Ronaldo tesztelte messziről Neuert, de a német kapus most biztosan fogta a játékszert.

SZÖGLET 67.’
Di Maria, Real Madrid
Pocsék szögleten vagyunk túl.


65. PERC:
Kroos szabadrúgását Gomez csúsztatta kapura, vagyis csak próbálta volna, mivel méterekkel célt tévesztett. Már csak 25 perc van hátra a rendes játékidőből, a csapatoknak dönteniük kell!

LES 64.’
Marcelo, Real Madrid
A balbekk maradt lesen.


60. PERC:
Ég és föld a két félidő között különbség. Komoly taktikai csata folyik a gyepen, a Real Madrid nem akar hátul kinyílni, míg a Bayern München a védekezésre fordít komoly erőt.

SÁRGA LAP 59.’
Arbeloa, Real Madrid
Riberyt rúgta fel.
SZÖGLET 59.’
Özil, Real Madrid
Veszélytelen a sarokrúgás.


56. PERC:
Előbb Benzema majd Gomez próbált meg gól szerezni, de mindkét lövésnek nagyobb volt a füstje mint a lángja,

54. PERC: Majdnem tíz perc telt el a második játékrészből, de eddig igazán komoly helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki. Bár ahogy ezt a két csapatot ismerjük, egy szempillantás alatt gólhelyzetig tudnak jutni.

50. PERC: Óvatosabban fociznak a felek, inkább a labda járatására fektetnek nagyobb hangsúlyt.

47. PERC: Hangos füttyszó kíséri a németek passzolgatását, melynek végén Gomez fejelhetett. Casillas lekövette a labdát, mely alig fél méterrel kerülte el a baloldali kapufát.

46. PERC: 37 másodperc telt el és máris helyzet! Arbeola szépen szöktette Benzemát, aki középre adott, de a társak közül senki sem érkezett a centerezésre.

KÖZÉPKEZDÉS 46.’
Real Madrid
Kassai Viktor sípjára ismét útjára indul a labda.


A csapatok már a gyepen, mindjárt indul a második félidő!

Vége a félidőnek! Nagyon jól kezdett a Real, az első negyed óra végén már 2-0-ra is vezettek, azonban szépen lassan magára találat a bajor alakulat, és egyre többször voltak veszélyesek Casillas kapujára, még azután is, hogy Robben értékesített egy tizenegyest. 2-1-ről várjuk a folytatást, de azt biztosra vehetjük, hogy nem ez marad a végeredmény!

45. PERC: Casillas véd, de mekkorát! Pepén megpattant Robben szabadrúgása, de a madridiak hálóőre ujjheggyel menteni tudott. Majdnem egyenlített a Bayern!

SZABADRÚGÁS 45.’
Robben, Bayern München
17 méterről jöhet a pontrúgás.


43. PERC:
Özilt buktatták az alapvonalnál. A szabadrúgást Xabi Alonso végezhette el, de magasan lőtt a kapu elé, senki nem érhette el.

40. PERC: Már csak öt perc van hátra a félidőből. Nagyon hamar lement ez az első negyven perc, de ennyi eseménnyel a hátunk mögött nem is csoda!

37. PERC: Neuer fogja Ronaldo kísérletét, ebben azért több volt.

SZABADRÚGÁS 37.’
Ronaldo, Real Madrid
22 méterről próbálkozhat a portugál.
SZÖGLET 35.’
Özil, Real Madrid
Boateng tisztázott fejjel.


32. PERC:
A németek védelme könnyen megzavarható, Neuer és a középső védők sem állnak mindíg a helyzet magaslatán. Most például Alaba nyúlt bele sután a labdába.

30. PERC: De már helyzet Neuer kapujánál! Benzema a tizenhatos sarkától tekerte rá, azonban centikkel irányt tévesztett.

27. PERC: HIhetetlen izgalmak!!!! Pepe egyértelműen szabálytalan volt Gomezzel szemben, így Kassai befújta a büntetőt. Robben állt a mészpont mögé: a kapufáról vágódott a labda a gólvonal mögé, igaz Casillas nagyon közel járt, hogy hárítson.! Ha marad a 2-1, jöhet a hosszabbítás!!!

GÓÓÓL 27.’
Robben, Bayern München
A kapufa tövébe, hajszálpontosan!!!
SÁRGA LAP 27.’
Pepe, Real Madrid
A buktatásért kapta a sárga kártyát a védő.
TIZENEGYES 27.’
Gomezt lökte fel Pepe


26. PERC:
Kontráznak a madridiak! Özil majd Ronaldo volt a labda útja. A portugál beverekedte magát a tizenhatoson belülre, de Neuer ujjheggyel mezőnybe ütötte a labdát.

25. PERC: Nagyon visszaállt a Madrid, bár ez kétgólos előnyük tekintetében nem meglepő: még Benzema is saját térfelén védekezik.

22. PERC: Megint egy távoli lövés, az elkövető most Luiz Gustavo volt. Ezek az átlövések még veszélyesek lehetnek, csak egy kicsit jobban kell célozniuk a bajoroknak.

21. PERC: Gomezre nem jellemző, hogy távolról lövöldözzön, de most már másodszor vette célba a hazai kaput, igaz, ezúttal bőven célt tévesztett.

SZÖGLET 20.’
Kroos, Bayern München
Fejről fejre járt a labda, de végül mentettek a védők.


15. PERC:
Nem lehet panaszunk a találkozóra, remek iramot diktálnak a fiúk, sok helyzettel. A tegnapi Barcelona-Chelsea meccsen egy félidő alatt nem volt ennyi esemény, mint itt most negyed óra alatt.

14. PERC: 2-0!!!!! Khedira pontosan passzolt Özilhez, aki jó 25-ről tette az üresen álló Ronaldo elé a labdát. A portugálon nem volt védő, így lépett kettőt, majd laposan a bal alsóba gurított Neuer mellett. Most már nem csak az idegenben lőtt gól miatt áll továbbjutásra a Madrid!

GÓÓÓL 14.’
Ronaldo, Real Madrid
Özil passzából laposan lőtt a hálóba!
SZÖGLET 12.’
Bayern München
Ismét sarokrúgás, ismét eredmény nélkül.
SZÖGLET 12.’
Bayern München
A védők szögletre mentenek.


12. PERC:
Micsoda helyzet!!! Mario Gomez lőtt 18 méterről, de labda kivágódott Casillasról, pont Robben elé, de a holland ismét elhibázta a ziccert. A gól óta láthatóan többet támad a Bayern.

10. PERC: Ez aztán a pörgős kezdés! Alaba vállalkozott távolról, de jócskán fölé lőtt. Ezzel az egygólos vezetéssel egyébként a Real a továbbjutó, így érthető a vendégek igyekezete.

7. PERC: Majdnem ott az egyenlítés!!! Az előbb hibázó Alaba adott középre egy kontra után, de a középen üresen érkező Robben nem találta el jól a labdát. Óriási helyzet volt!

SÁRGA LAP 6.’
Alaba, Bayern München
Kezezés, ezért járt a tizi.
GÓÓÓL 6.’
Ronaldo, Real Madrid
Higgadtan értékesítette a büntetőt!
TIZENEGYES 5.’
Kezezésért
Di Maria kapáslövése után


3. PERC:
Xabi ALonso oszottt ki egy hosszú átívelést Di Mariának, aki betört a tizenhatoson belülre, és Khedirához passzolt, de a német Neuerbe lőtt közelről. Feljegyezhetjük az első gólhelyzetet!

1. PERC: Ronaldo máris a földön, a németek jelezték a portugálnak, nem engednek neki sok teret a játékhoz.

KÖZÉPKEZDÉS 1.’
Bayern München
Kezdődik a visszavágó!


Pirosban játszik majd a vendég müncheni alakulat, fehér szerelésben a Real.

A játékosokat Kassai Viktor vezeti a gyepre, hamarosan kezdődik a találkozó!


Előzetes:
Kedden kiderült, hogy a Bajnokok Ligája döntő biztosan nem egy újabb El Classicó lesz, ugyanis a Barcelona 2-2-t játszott a Chelsea-vel, így a londoniak 3-2-vel masíroztak a fináléba. Ennek ellenére a madridiak még ott lehetnek a döntőben, főleg úgy, hogy az első mérkőzés 2-1-es végeredménye után is inkább ők számítanak a Bayern München elleni visszavágó esélyeseinek.

A hétvégén kiderült, a németek nem lehetnek bajnokok, mivel a Borussia Dortmund megvédte címét. Így komoly motivációval bír a madridi mérkőzés, főleg, hogy a BL-döntőt a Bayern arénájában rendezik majd. Éppen ezért Jupp Heynckes, a bajorok trénere elszánt, és a továbbjutást célozta meg csapatával: “A Madridnak gólt kell lőnie ahhoz, hopgy továbbjusson, de mi is képesek vagyunk erre. A Realnak remek a támadójátéka, nem véletlen, hogy a spanyol bajnokságban 109, az összes sorozatot nézve pedig már 150 gólnál járnak. Tudjuk, de mi sem feltartott kézzel megyünk a pályára, fel vagyunk készülve akár a hosszabbításra is”.

Madridban sikeresebb évet zárhat a Real, mivel a hétvégi Barca elleni győzelmük minden bizonnyal spanyol bajnoki címet ért, de a Blancók már hosszú ideje nem játszhattak a BL-trófeáért, így minden bizonnyal megragadják a lehetőséget, hogy idén duplázhassanak: “Ez egy maratoni szezon, a BL is az, szeretnénk döntőbe jutni. A Bayern nagyon erős gárda, a csapategységben van az ereje. Több országban, sok fajta játékossal dolgoztam, mindenhol nyerni szerettem volna. Most nyerhetünk egy vagy két trófeát, de elveszíthetjük mindkettőt. A futball szépsége ez, és emiatt ősz a hajam” – nyilatkozta a kétszeres BL-győztes José Mourinho, a királyi alakulat vezetőedzője.

Szerdán este tehát választ kapunk arra, ki lesz a Chelsea ellenfele a május 19-ei fináléban.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.