Foci

Tíz emberrel vívta ki a BL-finálét a Chelsea

A mérkőzést tíz emberrel befejező Chelsea 2-2-t játszott a Barcelona ellen, így összesítésben 3-2-vel jutottak be a BL-döntőjébe.

Mindkét oldalon komoly fogadkozások előzték meg a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóját, sőt, Guardiola kijelentette, hogy a katalánok ott lesznek a müncheni fináléban. Persze ezeket a kijelentéseket fenntartásokkal kell kezelni, főleg hogy egyik csapatnak sem jött össze a főpróba: a Chelsea a londoni rangadón mondhatni unalmas 0-0-t játszott az Arsenal ellen, míg a katalánok a Real Madridtól szenvedtek 2-1-es vereséget.

A meccs kezdetekor bekövetkezett amire számítani lehetett: a londoniak őrizve első meccsen szerzett egygólos előnyüket, tíz emberrel beálltak védekezni, a Barca pedig higgadtan adogatott, várva a hibára. Alig telt el 25 perc, máris borultak a taktikák, mivel előbb Cahill sérült le, majd egy csúnya ütközés után Piqué volt az, aki nem tudta folytatni a játékot.

A 37. percben úgy tűnt, egy komoly lélektani gát szakadt át a katalánoknál, ugyanis egy szöglet után Cuenca elé került a labda, aki okosan centerezett Busquetsnek: a védő közelről a gólvonal mögé passzolt (1-0). Két perccel később nem elég, hogy gólhátrányba kerültek a vendégek, Terry súlyosbította a helyzetüket, ugyanis hátba térdelte Sánchezt, és ezért a játékvezető egyből piros lapot adott.

Kihasználva a lehetőséget, a Barca kétgólosra növelte előnyét: Iniesta lőtt laposan Czech kapujába. Azonban a Camp Nou közönségének kedvéd csúnyán elrontotta Ramires, aki Lampard precízi passza után a kimozduló Valdes fölött emelet a hálóba. Szépített a Chelsea, és ezzel az eredménnyel már ők álltak továbbjutásra (2-1).

A szünet után görcsössé vált a Barcelona, és nem tudtak mit kezdeni a felállt védekezés ellen. A mezőnyfölény megvolt, de kapu elé nem tudtak jutni, illetve ha mégis adódott volna előttük egy lehetőség, egy Chelsea védő lába mindíg a legjobbkor volt a legjobb helyen. Egyszer azonban ez a kijelentés megdőlt, ugyanis Drogba a büntetőterületen belül buktatatta Fabregast, de Messi kihagyta a tizit. Ez végképp megpecsételte a katalánok játékát, ezt követően idegesek és pontatlanok voltak. Ne felejtsük, a londoniak tíz emberrel játszottak.

Ellenben a Chelsea nyugodt tudott maradni, és tartotta a 2-1-es eredményt. Az argentin zseni még egyszer villant, de lövését Czech a kapufára tornázta, sőt, Sánchez egy lesgólt is szerzett. A ráadásban aztán mindent egy lapra tettek fel a hazaiak, és ez lett a vesztük. A csereként beállt Fernando Torres a saját térfeléről lépett ki teljesen egyedül, majd miután elfektette Valdest, az üres kapuba gurított (2-2).

A több mint egy félidőt emberhátrányban játszót Chelsea ezzel a győzelemmel felérő döntetlennel  – összesítésben 3-2-re nyerték meg a párharcot – kivívta a finálés szereplést, és elsőként jutott a müncheni fináléba. A Kékek ellefele a Real Madrid-Bayern München párharc győztese lesz. Az első meccset a bajorok nyerték meg 2-1-re, a visszavágót szerdán Madridban rendezik.

Így jutott BL-döntőbe a Chelsea:

Bajnokok Ligája elődöntő, visszavágó

Barcelona, Camp Nou, vezette: Cüneyt Cakir (török)

Barcelona-Chelsea 2-2 (2-1)
Gólszerzők: Busquets (36.), Iniesta (43.), illetve Ramires (45+1.), Torres (91.)

A párharcot a Chelsea nyerte 3-2-es összesítéssel.

Barcelona: Valdes-Puyol, Piqué (Dani Alves, 26.), Mascherano-Xavi, Busquets, Iniesta-Cuenca (Tello, 67.), Messi, Fabregas (Keita 74.)-Sánchez. Vezetőedző: Pep Guardiola.

Chelsea: Czech-Ivanovic, Cahill (Bosingwa, 12.), Terry, A. Cole-Mikel, Raul Meireles, Mata (Kalou 58.), Lampard, Ramires-Drogba (Torres, 80.). Vezetőedző: Roberto Di Matteo.

Sárga lap: Iniesta (50.), Messi (71.), illetve Mikel (32.), Ramires (44.), Ivanovic (48.), Czech (59.), Lampard (71.)

Piros lap: Terry (37.)


Élő, szöveges tudósításunk az alábbiakban olvasható.

Szól a hármas sípszó, a Chelsea tíz emberrel hozta döntetlenre a meccset és utazhat Münchenbe! Ellenfele a holnapi Real Madrid-Bayern München párharc továbbjutója lesz! Óriási siker ez a londoniaknak.

91. PERC: Torres a saját térfeléről indult, senki nem ment vele, majd miután Valdes mellett elhúzta, levitte egészen a gólvonalig, és közelről a hálóba gurított. Eldőlt, a Chelsea BL-döntős!

GÓÓÓL 91.’
Torres, Chelsea
A CSEREEMBER! SAJÁT TÉRFELÉRŐL INDULVA!


90. PERC:
Három perc a ráadás!

SZÖGLET 90.’
Xavi, Barcelona
Puyol fejjel fölé.


90. PERC:
Czech véd óriásit, szöglet. Pörgős lesz a vége!

90. PERC: Minden Barca játékos elől, már csak a hosszabbítás van hátra.

SÁRGA LAP 89.’
Meireles, Chelsea
Ha továbbmegy a Chelsea, kihagyja a döntőt.


88. PERC:
Lassan itt a vége, a londoniak úgy ölik az időt, ahogy csak tudják.

SZÖGLET 87.’
Messi, Barcelona
Ebből sem lett semmi.


82. PERC: Úúúúúú! Messi
Ramires lábai között lőtt, de Czech a kapufára ütötte labdát. Szép helyzet volt, de kimaradt. Tíz perce sincs a Barcának, persze ennek a Chelsea szurkolói nagyon örülnek.

82. PERC: Sánchez igaz gólt lőtt, de előtte már Alves lesen állt

LES 82.’
Dani Alves, Barcleona


80. PERC:
Jellemző kép a meccsen: Keita nem tudta átvenni elsőre a labdát, de mire sikerült, két védő már a nyakán volt.

CSERE 80.’
Chelsea
Jön a Kölyök: Torres veszi át Drogba helyét.


77. PERC:
Alves egy felívelt labdát fejelt vissza Busquets elé, de a Barca védője magasan fölé lőtte. A szurkolók kaptak egy labdát, de bánkódhatnak, a kedvenceik nem találják el a kaput.

75. PERC: Már csak negyed óra van vissza! Emberhátrányban a Chelsea, mégis ők állnak továbbjutásra. A Barcelona szekere nagyon döcög: küzdenek, hajtanak, de a második félidőben semmi sem jön össze nekik, gondoljunk csak Messi kihagyott büntetőjére.

CSERE 74.’
Barcelona
Keita váltja Fabregast.

73. PERC: Iniesta és Xavi lövésébe is beleállnak a vendégek. Komoly erőfeszítéseket kell tenniük a katalánoknak, hogy áttörjék a Chelsea védelmét.

SÁRGA LAP 71.’
Lampard, Chelsea
A védő törlesztett az előző szabálytalanságért.
SÁRGA LAP 71.’
Messi, Barcelona
Lampard visszahúzásáért.


69. PERC: Drogba
a földön. Sokat láttunk ilyet az odavágón…

68. PERC: Kalou elé került a labda, igaz gólhelyzet nem lett belőle. Ha csak pillanatokra is, de kitört a betonvédekezésből a londoni csapat.

CSERE 67.’
Barcelona
Cuencát Tello váltja a gyepen.


65. PERC:
Szemmel láthatóan nem megy a hazaiaknak, ezért Guardiola frissít csapatán.

SZÖGLET 62.’
Lampard, Chelsea
Ebből sem lett semmi.
SZÖGLET 61.’
Xavi, Barcelona
Veszélytelen a sarokrúgás.


61. PERC:
Csak mondani kell! Cuenca tette próbára Czech képességeit. Szöglet!

60. PERC: Lassan tíz perc telik el helyzet nélkül. Már csak fél órája maradt a csapatoknak, hogy eldöntsék, ki lesz ott a Bajnokok Ligája döntőjében.

SÁRGA LAP 59.’
Czech, Chelsea
Időhúzásért, bár ehhez kicsit még korán van.
CSERE 58.’
Chelsea
Mata le, Kalou be.


56. PERC:
Megéri feljegyezni, Drogba balhátvédként előbb szerelt, majd két ember között megindult, végül saját térfeléről tornáztatta meg Valdest. Nem volt veszélyes, de érdekes annál inkább.

53. PERC: Dani Alves beadását Sánchez fejelte mellé. Pontatlan befejezés, immár sokadszor. Azért a katalánokon is látszódnak az idegeskedés jelei, nem csoda, ezzel az eredménnyel a londoniak lehetnek ott a müncheni fináléban.

52. PERC: Lampard elégelte meg, hogy Fabregas forgolódik a tizenhatos vonalánál. Kisebb perpatvar és lökdösődés a pályán. Mindkét csapat feszült, sok a hiba.

SÁRGA LAP 50.’
Iniesta, Barcelona
Drogba ellen követett el szabálytalanságot.


49. PERC: Messssiiiiiiii!!!!!
Kihagyta a tizenegyest!!! Az argentin ilyeneket nem szokott hibázni! Kettőt lépett és telibe lőtte a felső lécet. Mit tartogat még nekünk ez a mérkőzés??

SÁRGA LAP 48.’
Ivanovic, Chelsea
Eggyel több sárga a londoniaknál.
TIZENEGYES 48.’
Barcelona
Fabregast akasztotta Drogba. Egyértelmű a helyzet.


47. PERC:
Semmi sem lett a lehetőségből.

SZÖGLET 47. ’
Iniesta, Barcelona
Csak kis szöglet


46. PERC:
Ott folytatják a csapatok ahol abbahagyták: támad a Barca, védekezik a Chelsea.

KÖZÉPKEZDÉS 46.’
Barcelona
Folytatódik a csata.


Vége a félidőnek! A szünetben 2-1 az állás. Komoly előnyben focizik a Barca, és miután megszerezték a vezetést egy nagy gát szakadt át. A gólhátrányba kerülő Chelsea a saját dolgát nehezítette meg, hiszen Terry fölöslegesen kiállíttatta magát, de amikor szinte már mindeki a szünetre fókuszált, kivéve Ramirest, akkor a semmiből szépítettek a vendégek. Izgalmas 45 percnek nézünk elébe, az biztos!

45+1. PERC: Húúúú micsoda gól! A semmiből tudott szépíteni a Chelsea! Lampard ugratta ki remekül Ramirest, Puyolék bőven lemaradtak róla. A támadó a kimozduló Valdes fölött emelet a hálóba. 2-1, ezzel a Chelsea a továbbjutó!

GÓÓÓL 45+1.’
Ramires, Chelsea
A semmiből szépít a Chelsea!

 

SÁRGA LAP 44.’
Ramires, Chelsea
Még egy sárga a meccsen.


43. PERC:
Már 2-0!!! Sánchez és Messi volt a labda útja, majd az argentin eladta a Chelsea védőinek, hogy lőni fog, de okosan kiugratta a leshatáron lévő Iniestát. A középpályás tolt rajta kettőt és Czech mellett a bal alsóba lőtt.

GÓÓÓL 43.’
Iniesta, Barcelona
Szépen lőtte ki a bal alsót!


40. PERC:
A vendégek foggal-körömmel védekeznek, nem is csoda. 5 percet kell kibírniuk a szünetig, de kérdés, a második félidőben mire lesznek képesek. Közben beszédes adat, 75%-ban birtokolja a labdát a Barcelona.

SZABADRÚGÁS 38.’
Messi, Barcelona
18 méterről, de veszélytelen.


37. PERC:
Felpörögtek az események! Terry alattomosan hátba térdelte Sánchezt. Nem volt látványos, viszont a játékvezető a szándékot büntette. Óriási bajban a Chelsea! Gól- és emberhátrányban kellene kivívni a fináléba jutást!

PIROS LAP 37.’
Terry, Chelsea
Hátbatérdelte Sánchezt.


36. PERC:
A szöglet után kifejelt labda Cuencához jutott el, aki középre adott: a tumultusban Busquetset találta meg üresen a játékszer, és közvetlen közelről a gólvonal mögé pofozta azt.

GÓÓÓL 36.’
Busquets, Barcelona
Közvelten közelről a hálóba
SZÖGLET 35.’
Xavi, Barcelona
Drogba fejeli ki
SÁRGA LAP 32. ’
Mikel, Chelsea
Sancheznek rúgott oda.


30. PERC:
Ha az előbb azt mondtuk, hogy tíz emberrel védekezik a Chelsea, akkor el kell mondjuk, tíz emberrel támad a Barca: még Puyol is feltűnt Czech kapuja előtt.

28. PERC: Kicsiben passzolgatnak a katalánok, de az akció végén mindíg odaér egy Chelsea védő lába. Szépen védekeznek egyelőre a vendégek, de 90 percben keresztül nehéz lesz ezt tartani.

SZÖGLET 27.’
Xavi, Barcelona
Puyol elől tisztáznak a védők.


26. PERC:
Újabb kényszerű csere: Piqué nem tudja vállalni a játékot. A fejét fogva vonult be az öltözőbe. Helyére Dani Alves érkezett.

CSERE 26.’
Barcelona
Dani Alves váltja a sérült Piquét.


25. PERC:
Helyzet a Chelsea előtt! Czech előre rúgta a labdát, Drogba pedig elvitte Piqué mellett, de már kisodródott az elefántcsontparti, így nem tudta megcélozni a kaput. Intő jel a hazaiaknak!

20. PERC: Mascherano távoli lökete egy méterrel szállt fölé. Megint bajban vannak a katalánok a befejezéssel.

19. PERC: Újabb Barca helyzetek egymás után! Messi passzolt Fabregashoz, aki sarokkal tette tovább a bemozduló argentinnak, de Messi telibe találta Czecht. Később az előkészítő Fabregas lőtte az oldalhálóba a játékszert.

18. PERC: Piqué visszajött, reméljük nincs komoly baja…

17. PERC: Húúúúúú ez nagyon csúnya volt! A kapuból kimozduló Valdes nem figyelt, letarolta Piquét és Drogbát. A katalánok védője magatehetetlenül zuhant a földre, és a fejét is iszonyatos erővel beverte a gyepszőnyegbe. Egy pillanatra úgy tűnt, még az eszméletét is elveszítette.

16. PERC: Enyhülni látszik a katalánok fölénye, kicsit kijött a szorításból a Chelsea.

13. PERC: Hiába a mezőnyfölény, Messi lövésén kívül eddig nem alakított ki komoly gólhelyzetet a Barcelona.

12. PERC: Ennyi volt, Cahill nem bírja tovább. Helyére Bosingwa állt be.

CSERE 12.’
Chelsea
Cahillt Bosingwa váltja


10. PERC:
Nagyon nyomnak a hazaiak, Drogba szinte már saját tizenhatosán belül.

9. PERC: Ez érdekes volt, Cahill úgy tűnt nem tudja folytatni, Bosingwa már oda is állt az oldalvonal mellé, bevetésre készen. Cahill másképp gondolta, és inkább visszaállt a mezőnybe.

6. PERC: Fabregas tálalt pontosan Sánchez elé, de a chilei saját lábában és a labdában botlott el, pedig ha kapásból tüzel, nagyobb baj lehetett volna ebből. Közben Cahill megsérült, miközben Sánchezt próbálta szerelni.

3. PERC: Hasonlít a meccs az odavágóra: minden Chelsea játékos saját térfelén, míg a Barca higgadtan adogat.

2. PERC: Megvan az első helyzet! Messi! Sánchez és az argentin kényszerítője után a Barca 10-ese üresen lőhetett, de csak az oldalhálót találta el.

KÖZÉPKEZDÉS 1.’
Chelsea
Fehér mezben a Chelsea, gránátvörös-kékben a Barca


Szokatlan módon fehérben játszik majd a Chelsea. Ez a londoniak harmadik számú meze, sötétkék és citromsárga betéttel. Rossz ómen, hogy ebben a szerelésben még nem nyertek az angolok BL meccset.

A csapatok már a játékoskijáróban vannak. Percek vannak hátra és kezdünk!


Előzetes:
A katalánoknak fel van adva a lecke, ugyanis ha finálét akarnak játszani a BL-ben, akkor komoly változtatásokra lesz szükségük: egy héttel ezelőtt Londonban hiába játszottak óriási mezőnyfölényben, a kapu előtt nem tudták hozni a tőlük elvárt színvonalat, és komoly helyzetük is alig volt. A hétvégi bajnoki forduló során pedig a Camp Nouban játszotta le őket a rivális Real Madrid.

A Chelsea sem büszkélkedhet veretes eredménysorral, ugyanis hiába nyertek a katalánok ellen az odavágón, mindössze egy gólhelyzetük volt – amit ki is használtak -, és az együttes hozzállását jól jellemzi, hogy Drogba többször védekezett saját kapuja előtt, mint sem az ellenfelet riogatta. Szombaton pedig az Arsenal ellen egy színtelen 0-0-t meccseltek.

A visszavágó előtt természetesen bizakodó volt Pep Guardiola, a Barca mestere: „Higgyenek nekem, amikor azt mondom, hogy bejutunk a döntőbe. Több száz okom van arra, hogy ezt higgyem: a játékosaim legyőzik a Chelsea-t. Persze benne van a pakliban ennek az ellenkezője is, de a hitet azt ne vegyék el tőlünk”.

Kollégája Roberto Di Matteo a fegyelmezett védekezésben látja a sikerük kulcsát: „Előnyben vagyunk ugyan, de azért mindannyian tudjuk, hogy nagyon nehéz feladat elébe nézünk. Gólt kell, hogy szerezzünk, ezáltal növelve az esélyeinket, gólnélküli döntetlenre játszani rendkívül kemény lenne. A Barcelona mindig rengeteg helyzetet dolgoz ki az ellenfeleivel szemben, ezek számát kellene lecsökkentenünk, ugyanakkor szerintem nekünk is meglesznek a lehetőségeink.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik