Foci

Az olasz kapitány csípi Balotellit

Cesare Prandelli, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint Mario Balotelli alapember lesz az azzurriknál az Európa-bajnokságon.

A Manchester City csatárát idén februárban tette ki Prandelli az itáliai válogatott keretéből, miután Balotelli alattomosan taposott rá a földön fekvő Scott Parker fejére egy Tottenham elleni bajnoki találkozón.

A csatárt nemrég az Arsenal elleni Premier League-meccsen elkövetett fegyelmezetlenségeit követően állította ki a játékvezető. Az eset után Roberto Mancini, a Citizens menedzsere bejelentette, hogy a nyáron szeretne megválni a támadótól.

A történtek után a játékos válogatottbeli szereplése is megkérdőjeleződött, ám Prandelli megvédte a heves vérmérsékletű futballistát. Az olasz szakvezető elmondása szerint kétség sem fér hozzá, hogy már a csoportmeccseken számít Balotellire.

„Soha nem gondolkoztam azon, hogy Balotellit nem viszem a kontinenstornára, mivel ő a válogatott egyik kulcsembere – nyilatkozott Prandelli. – Már békét kötöttünk egymással, igaz, az elején vita kerekedett belőle. Örültem, hogy vállalta a felelősséget a Cityben elkövetett butaságaiért. Szeretem azokat a játékosokat, akik nem hátrálnak meg ilyen esetekben sem.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik