Foci

Fellélegezhet a Granada

A spanyol labdarúgó-bajnokságban a Villarreal a Real Sociedaddal játszott döntetlent, míg a Granada legyőzte a Getafét.

Két csapat is érdekelt volt a kiesés elleni harcban a vasárnap délben kezdődő mérkőzéseken: a Villarreal és a Granada is menekül a Zaragoza, Gijon duó elől.

A Sárga Tengeralattjáró úgy hullajtott el két pontot San Sebastianban, hogy a 42. percben Senna kapáslövésével még ők vezettek. A szünet után igaz, hogy sok helyzetet nem tudtak kialakítani a felek, így már-már úgy tűnt, meglesz a győzelem a vendégeknek. Vela azonban másképp gondolta, és négy perccel a rendes játékidő letelte előtt szép mozdulattal egalizált: Prieto fejelt középre a támadó elé, aki félfordulatból, kapásból húzta be a hálóba a játékszert.

A Sociedad és a Villarreal pontosztozkodása:

Ezzel a döntetlennel a Villarreal lemaradt a Granadától, ugyanis az andalúziaiak Jara góljának köszönhetően már igen korán, a 18. percben eldöntötték a Getafe elleni meccset, és otthon tartották a három bajnoki pontot. Nyolc pont választja el őket a kieséstől, így még egy győzelem a bennmaradást jelenheti a kiscsapatnak.

A kiesőzóna négy fordulóval a zárás előtt a következőképpen fest: 16. a Granada (39 pont), 17. a Villarreal (37 pont), 18. a Zaragoza (31 pont), 19. a Gijon (31 pont) és 20. a Santander (26 pont).

Eredemények – Primera Division, 34. forduló

Real Sociedad-Villarreal 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Vela (86.) illetve Senna (42.)

Granada-Getafe 1-0 (1-0)
Gólszerző: Jara (18.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik