Foci

Botrányos Vidi-siker Zalaegerszegen

A labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában a Videoton Zalaegerszegen győzött, a bírótámadást hozó meccs három pirosat és a ZTE kiesését hozta.

A sereghajtó otthonában a bajnok székesfehérváriak némi fölényben fociztak az első játékrészben, bár helyzet akadt a zalaiak előtt.

A meccs, a forduló, de lehet, hogy a tavaszi szezon legfurcsább jelenet a szünet előtt következtt be.

Egy begurított labda a földön támaszkodó Ganugrava kezéhez ért, amiért Oláh játékvezető a partjelzőjére hallgatva büntetőt ítélt. A ZTE egyik játékosa indulatból labdával mellberúgta a partjelzőt, aki tévesen Bogunovicot jelölte meg tettesként, aki piros lapot kapott. Erre a fél ZTE-nek elgurult a gyógyszere, Jahic kapus addig rángatta Oláhot, hogy őt is kiállították, a vérben forgó szemű hazai technikai vezetőt, Németh Ottót pedig elküldték a kispadtól.

A heves közjáték után a 11-est Nikolic a Jahic helyére beállt Vlaszák mellett a kapuba küldte, így a szünetre 1-0-s Vidi-vezetésnél mehettel lehiggadni a játékosok.

A fordulás után a kettős emberelőnyben játszó vendégek nem igazán tudtak mit kezdeni a kényelmes helyzettel, a vitézül védekező ZTE még néhány kontrára is vállalkozott. Ennek eredményeképpen a 70. percben az utolsó emberként szabálytalankodó Vaskót is leküldték, így némileg javult a zalaiak helyzete.

A Videoton felpörgött a beszedett pirostól, és néhány perccel később a Vlaszákról kipattanó labdát Gosztonyi belőtte, ezzel gyakorlatilag eldöntve a három pont sorsát. Az utolsó fél órában a viharos előzményekhez képest nem történt semmi különös, a Videoton 2-0-ra legyőzte a ZTE-t.

A Zalaegerszeg búcsúzott az élvonaltól

A ZTE a mostani idényben 25 forduló alatt egyszer sem nyert, nyolc döntetlen mellett 17 vereség a mérlege. A zalaiaknak öt fordulóval a zárás előtt 15 pont a lemaradásuk a még bennmaradást érő 14. helyen álló Pápával szemben, ám azonos pontszám esetén is búcsúznak az első osztálytól. Ilyen esetben ugyanis a több győzelem rangsorol, ebben a mutatóban már nem hozhatják be a Pápát.

Eredmény – OTP Bank Liga, 25. forduló

Zalaegerszeg-Videoton 0-2 (0-1)
Gólszerző: Nikolic (41., 11-esből), Gosztonyi (73.)

Piros lap: Bogunovic (41.), Jahic (42.), illetve Vaskó (70.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik