Foci

Csütörtökön temetik a Livorno játékosát

Piermario Morosinit csütörtökön reggel helyezik örök nyugalomra szülővárosában, Bergamóban.

A másodosztályú Livorno futballistájat szombaton, a Pescarában vívott mérkőzésen esett össze, s a kórházba szállítás után elhunyt. A 25 esztendős középpályástól kedden, a Livorno stadionjában vettek végső búcsút a szurkolók és a játékostársak, a felravatalozásra szerdán, a temetésre pedig a tervek szerint csütörtökön kerül sor. Bergamóba csak szerdán szállítjákMorosini testét, pont a keddi stadionban rendezett búcsúztató miatt.

Több ezer szurkoló búcsúzott Morosinitől a stadionban (Fotó: AFP)

Giancarlo Abete, az olasz szövetség (FIGC) elnöke bejelentette, hogy ezen a héten minden találkozó előtt egyperces gyászszünettel emlékeznek Morosinire, Givoanni Petrucci, az olimpiai bizottság (CONI) vezetője pedig azt kérte, hogy az összes olaszországi sportrendezvényen járjanak el hasonlóan.

A hétfői boncolást követően az orvosok kizárták a szívinfarktus és az ütőértágulat lehetőségét is, s a későbbiekben további vizsgálatokkal akarják megállapítani, hogy alkati, vagy örökletes probléma okozta-e a futballista halálát.

Morosini a szombati összecsapás 31. percében lett rosszul, az érte érkező mentőautó néhány percet késlekedett, ugyanis nem tudott bejutni a pályára, mert egy rendőrautó elállta a bejáratot. A hatósági járművet vezető rendőr ellen belső vizsgálatot indítottak, s hétfőn felfüggesztették a munkavégzés alól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik