Foci

Simán nyert a Mönchengladbach

Az élmezőnyhöz kapaszkodó Mönchengladbach hazai pályán 3-0-ra legyőzte a Köln együttesét, a Bundesliga 31. fordulójában.

A kiesés ellen menekülő Köln már az első negyed óra végén hátrányba került, ugyanis Arango vette be Rensing kapuját (1-0). A meglehetősen komoly mezőnyfölényben focizó hazaiak az első játékrészben már nem tudtak újra betalálni, míg a kölniek hiába próbálkoztak, szinte el sem jutottak a ‘Gladbach tizenhatosáig: egy kapura tartó lövésük sem volt.

A szünet után nyolc perc telt el, mire ismét gólt kiálthattak a nézők: Reus passzából Jantschke fejjel volt eredményes. Alig játszottak valamennyit a felek a középkezdés után, a kölniek máris vihették vissza a kezdőkörbe a játékszert, mivel a gólpasszt adó Reus is betalált (3-0). A folytatásban már nem született újabb találat, igaz, ez nem a hazaiakon múlt: nyolcszor találták el a kaput a 90 perc során, míg a vendégek mindössze csak egyszer.

Győzelmével a Mönchengladbach maradt a negyedik, de egy pontra megközelítette a harmadik helyen álló Schalkét, míg a Köln továbbra is a 16., vagyis a legjobb kieső.

 

Eredmény – Bundesliga, 31. forduló
Mönchengladbach-FC Köln (1-0)
Gólszerzők: Arango (18.), Jantschke (53.), Reus (55.)
Freiburg – Hoffenheim 0-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik