Foci

Nem tudott nyerni Pakson a Loki

A DVSC-TEVA együttese gólnélküli döntetlent játszott Pakson az OTP Bank Liga 24. fordulójában.

Míg a Loki növelte volna előnyét a Győr előtt a tabellán, addig a Paks a Pécset és a Diósgyőrt szerette volna befogni. A találkozót Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya is a helyszínen tekintette meg.

A szakembernek nem sok öröme telt az első félidőben, a negyvenöt percről mindent elmond, hogy Hrepka Ádám alsó sarkot elkerülő lövése volt a legveszélyesebb megmozdulás a felvonásban. Joggal bízhattunk jobb folytatásban, ám a fordulást követően sem tettek kedvünkre a csapatok.

Az utolsó húsz percben azért felpörgette a játékot a DVSC-TEVA, több lehetősége is akadt a hajdúságiaknak. A 72. percben Rezes a vezetést is könnyen megszerezhette volna, azonban lassan gurított az üres kapura, így egy védő még idejében menteni tudott.

A hajrában Coulibaly keveredett el lövőhelyzetig, közelről azonban fölédurrantott. A francia csatár a végén is dönthetett volna, egy szöglet után lecsorgó labdát estében lőtt rá, de egy védőről mellé pattant. A döntés végül nem született meg, pedig a Paks előtt is adódott lehetőség, maradt a 0-0, a Győr akár be is foghatja a Debrecent.

Eredmény – OTP Bank Liga, 24. forduló
Paks, 2543 néző, Vezette: Andó-Szabó
MVM Paks – DVSC-TEVA 0-0
Paks: Csernyánszki – Heffler T., Éger, Fiola, Szabó J. – Sifter, Sipeki – Bartha (Magasföldi, 73.), Szatmári L., Vayer (Kiss T., 73.) – Hrepka (Eppel, 89.) Vezetőedző: Kis Károly

DVSC: Novakovic – Nikolov, Máté P., Mészáros N., Korhut – Varga J. – Bódi (Farkas II. B., 80.), Bouadla, Szakály P. – Nikolic (Rezes, 59.), Coulibaly Vezetőedző: Kondás Elemér

Sárga lap: Hrepka (66.), Sifter (68.), illetve Mészáros N. (15.), Varga J. (36.), Coulibaly (38.), Bódi (53.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik