Foci

Rablók és csalók martaléka lesz a foci-Eb?

Michel Platini, az UEFA elnöke szerint a vártnál kevesebb drukker jön majd a kontinensviadalra, ha az ukránok az égbe emelik a szállodai árakat.

“Ostobaság ennyit invesztálni, és utána azt mondani az embereknek, hogy nem jöhetnek, mert itt rablók és csalók vannak, akik sok pénzt akarnak keresni ezen az Eb-n” –- jelentette ki újságírók előtt az UEFA-elnök a nyugat-ukrajnai Lembergben.

“Számos szállodával kötöttünk szerződést, de nem akarják betartani. Remélem, hogy az ukrán igazságszolgáltatás vagy a rendőrség betartatja ezeket a szerződéseket” – – tette hozzá Platini.

Borisz Kolesznyikov, a júniusi ukrán-lengyel közös rendezésű Eb szervezésért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes megígérte, hogy a kormány egy hónapon belül helyreteszi a dolgokat, az utazásszervezőkkel megkötött szerződésekben szereplő árak nem emelkedhetnek. Viktor Janukovics államfő vizsgálatot rendelt el az ügyben.

Platini nem tudja elfogadni, hogy egyik napról a másikra 40-ről 100, 500 euróra emelkedjenek a szobaárak. “Remélem, hogy valamennyi szállodással kötött szerződést betartanak, mert különben nem jönnek majd az ameberek.”

Ukrajnában a szállodák a világ legdrágább hoteljei lesznek az Eb alatt. A kijevi, donyecki, harkivi és lembergi szállodákban a tízszeresénél is magasabbra nőhetnek a tarifák. Az UEFA szerint a két országba mintegy 1,4 millió nézőt várnak.

Az UEFA honlapján szereplő lembergi szállodák közül a legolcsóbban 195 euróba kerül egy éjszaka a Németország-Portugália mérkőzés napján június 9-én. A június 11-i kijevi Ukrajna-Svédország találkozón 104 eurónál kezdődnek a szobaárak. Egy Kijev környéki kempingben 30 euró egy éjszaka.

Az UEFA-nak mással is akadt gondja Ukrajnában. Állítólag a lembergi stadion helyiségeinek kétharmadát még nem adták át, máshol, például az UEFA irodájában, csöpög a víz a plafonból.

Markijan Lubkivszkij, az ukrán szervezőbizottság vezetője úgy véli, “van néhány műszaki probléma”, de egy hónapon belül mindent megoldanak.

Vlagyimir Putyin hatalmát nem sok minden fenyegeti, ám ezek egyike biztosan Alekszej Navalnij. Az orosz ellenzéki vezető által kiszivárogtatott felvételek szerint az elnöké a világ legdrágább palotája. Ezek a képek rettenetes politikai károkat okozhatnak az orosz elnöknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.