Foci

Egész életében Urbánra várt a Vasas fiatalja

Huszárik Zsolt, a Vasas labdarúgócsapatának újonca nagyon élvezi a közös munkát Urbán Flóriánnal és Tóth Andrással.

Április 7-e ezentúl biztosan kiemelt dátum lesz Huszárik Zsolt életében, a Vasas középpályása ugyanis ezen a napon debütált az NB I.-ben. A 22 éves labdarúgó élete első élvonalbeli bajnokiját végigjátszotta, igaz a Kecskemét belerondított az összképbe, a lilák ugyanis 4-2-re nyertek a Fáy utcában.

A foci alapjait Szegeden elsajátító Huszárik a Vasas honlapjának elmondta, a múlt héten napról-napra biztosabb volt benne, hogy a hétvégén majd megkapja a bizonyítási lehetőséget.


„Jó érzés volt bemutatkozni, de úgy érzem, lehettem volna jobb. Akadt néhány rossz passzom, amit a nagy bizonyítási vágynak tudok be. De bízom abban, hogy a Vasas szurkolók látnak még engem ennél sokkal jobban futballozni.”

A szakmai stáb el van ájulva Huszárik hozzáállásától, aki nagyon élvezi a közös munkát az edzőkkel: „Csak azt tudom mondani, hogy én meg világéletemben olyan edzőkre vártam, mint Urbán Flórián és Tóth András – így a focista, aki akár napi két tréning után is ellátogat a konditerembe.

Gyepes a Vasasnál edz
Ha Gyepes Gábor nem is várt egész életében Urbán Flórián hívására, azért minden bizonnyal jól jött neki, hogy megkereste a Vasas.
A Ferencváros volt védőjének jelenleg nincsen csapata, Angliából hazatért, és játéklehetőségre vár.
A volt válogatott éppen vasárnap, a Sport Televízió Harmadik Félidő című műsorában nyilatkozott arról, hiányzik neki a játék. Elképzelhető, hogy a Vasasban tér majd vissza a pályára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik