Foci

Tapad a Csaba a Szolnokra

A Békéscsaba hazai pályán ugyan csak 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyházával, azonban így is az 1-0-s vereséget szenvedő Szolnok nyakán van.

A labdarúgó NB II.-ben egyre izgalmasabb lesz a küzdelem a Keleti csoportban. A Békéscsaba és a Szolnok fut versenyt az első helyért, a Tisza-partiak pedig 1-0-ra kikaptak Egerben, így a Nyíregyháza ellen hazai pályán 1-1-es döntetlent játszó Békéscsaba egy pontra megközelítette az éllovast.

Közben ennek a kettősnek lassan hátrafelé kell tekintgetnie, ugyanis nyert a Cegléd is, amely lőtávolon belül tanyázik a harmadik helyen. A sereghajtó Vecsés mindeközben egyre kilátástalanabb helyzetbe kerül, ezúttal az Újpest második együttesétől kaptak ki hazai pályán.

Nyugaton az MTK öles léptekkel halad az élvonal felé, a fővárosiak ugyanis nyertek Dunaújvárosban, a Gyirmót ugyanakkor kikapott hazai pályán a Bajától. Utóbbi együttes ráadásul még így is jól járt, ugyanis a Tatabánya és a Kozármisleny is elhasalt, így nem csúszott hátrébb a gárda a tabellán.

Eredmények – NB II., 22. forduló
Keleti csoport:
Eger-Szolnoki MÁV FC 1-0
Orosháza-Balmazújváros 3-1
Békéscsaba-Nyíregyháza Spartacus 1-1
Cegléd-Kazincbarcika 2-1
Vecsés-Újpest FC II 2-3
Budapest Honvéd II-Szeged 2-1
Nyugati csoport:
Ajka-FC Tatabánya 1-0
Kozármisleny-MVM Paks II 0-1
Dunaújváros-MTK Budapest 1-2
Budaörs-Szigetszentmiklós 0-1  
Győri ETO FC II-Veszprém 0-1
BKV Előre-Soproni Vasutas 4-1
Gyirmót-Baja 1-3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik