Foci

A Vasasnak is négyet rúgott a Kecskemét

A KTE magabiztos, 4-2-es győzelmet aratott a kiesés ellen küzdő Vasas ellen a labdarúgó OTP Bank Liga szombati játéknapján.

Kiválóan kezdte a mérkőzést a Kecskemét a Vasas ellen az NB I. szombat délutáni mérkőzésén. Az angyalföldiek ezen a héten visszakapták régi tulajdonosukat, az anyaegyesület vásárolta vissza a csapatot a Híd Akvizíciós Zrt.-től.

Ez talán nyugalmat biztosíthatott volna a fővárosiaknak, de nem így történt, mert a 7. percben már 2-0-ra vezetett a KTE. Először Alempijevic lőtt távolról a kapuba a 16-os bal csücskéből, majd egy kontra után Tököli adott középre, ahol Lencsének csak az üres kapuba kellett továbbítani a labdát.

Folyamatosan a kecskemétiek alakítottak ki helyzeteket, a 30. percben Pekár lőtt fölé, a 35. percben Tököli, a 39. percben Lencse hibázott ziccerben.

A 43. percben egy nagyszerű Lencse-lefordulást követően középre passzolt sarokkal (!) a Videoton kölcsönjátékosa, a középen érkező, és a meccsen Alempijevic helyére (lesérült a szerb) beálló 19 éves Pekár érkezett, nem is hibázott (0-3).

A fordulást követően azonnal szépített Kovács Gábor, ekkor már szakadt az eső a Fáy utcában. Megélénkült a Vasas játéka, de Németh bravúrokat mutatott be, Dajic pedig ziccereket rontott.

Tököli a 73. percben jobb oldalról lőtt gólt egy Lencse-passz után, Dajic a meccs végén már csak szépíteni tudott. Megérdemelten nyert a Kecskemét, és egy helyet előrelépett a tabellán, már a hatodik.

Eredmény – labdarúgó OTP Bank Liga
Vasas – Kecskeméti TE 2-4 (0-3)
Fáy utca, 2000 néző, vezette: Iványi
Vasas: Ilizi – Tóth B., Kovács G., Tóth M., Katona – Mehmedagic, Huszárik – Ferkó (Farkas, 75.), Bárányos (Kiss, 80.), Dajic – Szabó B. (Csoór, 68.) Vezetőedző: Urbán Flórián
Kecskeméti TE: Németh G. – Koszó, Balogh B., Varga R., Mohl – Alempijevic (Pekár, 23.), Savic (Bertus, 76.), Cukic (Tölgyesi, 82.) – Litsingi – Tököli, Lencse. Szakmai igazgató: Török László
Gólszerzők: Kovács G. (46.), Dajic (84.), illetve Alempijevic (5.), Lencse (7.), Pekár (43.), Tököli (73.)
Sárga lap: Dajic (36.), Ferkó (74.), Kovács (90.), illetve Savic (40.), Varga (83.), Tölgyesi (87.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik