Foci

Bogdán a hónap játékosa a Boltonnál

Az angol élvonalban szereplő Wanderers drukkerei szerint Bogdán Ádám produkciója volt a legjobb márciusban.

A szigetországi klub hivatalos Facebook-oldalán szokta megszavaztatni a szimpatizánsokat a hónap legjobb játékosa kapcsán. A márciusi voksoláson Bogdán Ádám nyert, nem is kicsit: a magyar válogatott hálóőr a szavazások mintegy hatvan százalékát zsebelte be, Ryo Miyachit és Martin Petrovot beelőzve.

„Remek érzés elhódítani egy olyan díjat, amelyet a szurkolók szavazatai alapján ítélnek oda. Keményen szeretnék dolgozni tovább és a játékra koncentrálni” – nyilatkozta meghatódottan Bogdán Ádám.

A Wanderers menedzsere, Owen Coyle ezúttal is szólt pár jó szót a magyar portásról: „Egy kapusnál a tehetség mellett elengedhetetlen, hogy mentálisan erős legyen. Ádámban ez megvan. Kiemelkedő játékos, aki a Premier League elmúlt tíz évének egyik legjobb kapusától, Jussi Jaaskelainentől tanulta a trükköket. Jussi a mai napig kőkeményen edz, így nagy csata van a kapuba kerülésért, ami nekem, menedzsernek megkönnyíti a dolgomat” – mondta Coyle.

Bogdán az említett időszakban öt találkozón lépett pályára. A bajnokságban a Manchester City (2-0-s vereség), a Queens Park Rangers (2-1-es győzelem), a Blackburn Rovers (2-1-es győzelem) és a Wolverhampton Wanderers (3-2-es győzelem) ellen védte a boltoni kaput, míg az FA-kupa negyeddöntőjében a Tottenham játékosainak életét keserítette meg. Olyannyira, hogy hiába a Wanderers 3-1-es veresége és kiesése, Bogdán Ádám lett a meccs legjobb játékosa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik