Foci

Bocsánatot kért Urbán, pontokat vonnak a Vasastól

A Vasas labdarúgócsapatának vezetőedzője sajnálja, hogy félreérthetően fogalmazott két, egykor az Újpestben szereplő játékosával kapcsolatban.

Ahogyan arról írtunk, a Ferencváros egy vitatható 11-essel megverte a Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga hétvégi fordulójában.

A meccs után Urbán Flórián, az angyalföldiek vezetőedzője szokásához híven őszintén nyilatkozott, ám ezúttal félreérthetően is. A szakember azt mondta, nehezen tudja megemészetni, hogy két védője, az ex-újpesti Takács Zoltán és Rubus Tamás is folyamatosan hibázik.

Többen úgy értelmezték a szavait, hogy feltételezi, a két bekk szándékosan vét hibákat az éles meccseken. Az Újpest is bocsánatkérésre szólította fel Urbánt.


“Először is sajnálatomat szeretném kifejezni, hogy az általam mondottakat az újpesti klub vezetői magukra vették”
– nyilatkozta kedd délelőtt Urbán Flórián az fcvasas.com oldalnak.

“Még véletlenül sem akartam megbántani a lila-fehéreket, hiszen köztudott, hogy ezer szállal kötődök a Megyeri úthoz. Egyszerűen arra próbáltam célozni, hogy a kölcsönbe érkezett labdarúgóink nem kellő alázattal viseltetnek a Vasas iránt, és nem megfelelő koncentrációval játszanak a mérkőzéseken. Én úgy érzem, mindezek hatására születhettek meg azok a sorozatos hibák, amelyeket a meccseken tapasztaltam. Elnézést kérek az újpesti klub vezetőitől és mindazoktól, akik a rossz szövegkörnyezetben megjelent mondataim félreértették. A véleményemet minden hátsó szándék nélkül fogalmaztam meg” – így Urbán.

Egyébként Takács Zoltán az egyik foglalkozás után a hírek szerint minősíthetetlen hangnemben beszélt a szakvezetővel, így a Vasas nem tart igényt a továbbiakban a védő szolgálataira.

Pontokat vonhatnak le a Vasastól
Az MLSZ honlapja szerint az fb elnöke által kijelölt fegyelmi tanács kedden úgy határozott, hogy a fővárosi klubtól, mint visszaesőtől bajnoki fordulónként 2-2 pontot von le, egészen addig, amíg a korábbi vezetőedzővel, Marijan Vlakkal szemben fennálló tartozását nem rendezi.
A levonások az ítélet jogerőre emelkedésétől kezdődnek meg. Az angyalföldi egyesületet további két pont levonásával sújtotta a testület Haris Mehmedagic két mérkőzésen történt jogosulatlan szerepeltetése miatt. A levonás ebben az esetben is a döntés jogerőre emelkedését követően lép életbe.
A piros-kékeket múlt héten a Vlakot megelőző trénerrel, Komjáti Andrással szemben fennálló tartozás miatt büntették: a csapattól egy-egy pontot fognak levonni, amíg nem fizeti ki a szakembert. A testület múlt kedden ráadásul az igazolási és átigazolási jogból is kizárta a klubot addig, ameddig Ambrusics Róbert labdarúgóval szemben fennálló tartozását nem fizeti meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik