Foci

Bemutatkozott a Diósgyőr új szakmai stábja

Benczés Miklós menesztése után Szentes Lázár, a klub szakmai igazgatója vette át ideiglenesen a vezetőedzői posztot a miskolci csapatnál.

Kedden az újjáalakult stáb megtartotta első sajtótájékoztatóját, melynek fő témái a szakmai munka és a csapat jövője voltak. Mint ismert, Szentes Lázár veszi át a vezetőedzői posztot, amíg meg nem találják Benczés megfelelő utódját. Szentes Lázár munkáját a kispadon az utánpótlás szakmai igazgatója, Borbély Péter, valamint Szentiványi József, Kriston István és Bocsi Zoltán segíti majd.

A sajtótájékoztatóün elhangzott, hogy a DVTK mindenképpen külföldi trénert keres Benczés megüresedett helyére, és az edzőkeresésben Szentes személyesen vesz részt. A szakmai igazgató kedden a csapat játékára is kitért: “Benczés Miklós mindig szabadon dönthetett a csapatról, ez pedig engem is megillet, és bármelyik edzőt, aki újonnan érkezik. Fegyelmezettebb, bátrabb együttest szeretnék szombaton látni, aki határozottan támadja a kaput. Agresszívebb letámadást, erőszakos, kemény, megalkuvás nélküli csapatot.”

A miskolciak elváráson felüli teljesítménye kapcsán felmerült az európai kupaporondra való kilépés lehetősége is: “Úgy érezzük, most megvan a lehetőség a nemzetközi kupaszereplés kiharcolására, ezért dolgozunk. Belső motiváció hajt minket, mely mindenkinél meg kell, hogy legyen, aki a klub környékén van. Idő kell az új edző megtalálásához, addig ezt az átmeneti időszakot Szentes Lázárral megoldjuk, ő ismeri a csapatot, a közeget. A célok nem változtak.” – mondta Dudás Hunor a DVTK ügyvezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik