Foci

Ötös produkcióval rukkolt elő a Roma

Az AS Roma együttese hazai pályán 5-2-re győzte le a Novarát a Serie A 30. fordulójában.

A fővárosi csapatnak égetően kellettek a pontok a találkozót megelőzően, ugyanis a Farkasok a hatodikak a bajnokságban, márpedig ez már nem ér európai kupaporondot Olaszországban. A kiesés ellen menekülő Novara hálás ellenfélnek ígérkezett, ám a vendégek a 17. percben vezetést szereztek, ráijesztve a hazaiaknak.

A Roma még idejében eszmélt, a 34. percben már 2-1-re vezetett, majd a fordulást követő bő negyedórában újabb kettőt lőve eldöntötte a találkozó sorsát. Morimoto ugyan szépített a 78. percben, de Lamela révén erre is volt válasza a Romának, amely végül 5-2-re nyert.

A fővárosi együttes ezzel egy pontra megközelítette az Udinesét, igaz a rivális még adós egy meccsel. A Novara az utolsó előtti, vagyis a 19.

Eredmény – Serie A, 30. forduló
AS Roma – Novara 5-2 (2-1)
Gólszerzők: Marquinho (25.), Osvaldo (34.), Simplicio (55.), Krkic (61.), Lamela (91.), illetve Caracciolo (17.), Morimoto (78.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik