Foci

Szicílián botlott a Milan, kikapott a Lazio

24.hu
24.hu

2012. 03. 31. 19:54

A listavezető AC Milan együttese 1-1-es döntetlent játszott a Catania vendégeként a Serie A 30. fordulójában.

A találkozó elején mind a két fél előtt adódott lehetőség, a vezetést pedig a címvédő Milan szerezte meg, a 34. percben Robinho talált be. Szinte azonnal egyenlíthetett volna a Catania, azonban Gomez lövése a lécen csattant.

Fordulás után rögtön betalált a szicíliai banda, ám a játékvezető les miatt érvénytelenítette a gólt. Kisvártatva Antonini mentett kulcsszituációban, ám az 57. percben jött az egyenlítés, Spolli egy szöglet után egalizált.

Besegített a Catania a Juvénak:


A folytatásban a Catania dolgozta ki a veszélyesebb helyzeteket, a hazaiakon érződött, hogy nem elégednek meg az egy ponttal. Végül meg kellett, így a szicíliaiak csak minimálisat tudtak faragni a már Európa Liga-selejtezőt érő helyen tanyázó Udinese mögötti hátrányukon. A Milan fórja öt pont a Juve előtt, a torinóiak azonban egy meccsel kevesebbet játszottak.

Az esti mérkőzésen a Lazio Parmába látogatott. A hazaiak már igen korán kétgólos előnyt dolgoztak ki, Scaloni pedig hibáa szépített római oldalról, 3-1-es hazai győzelem lett a vége. Floccari duplázni tudott.

Eredmény – Serie A, 30. forduló
Catania – AC Milan 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Spolli (57.) illetve Robinho (34.)
Parma – Lazio 3-1 (2-1)
Gólszerzők: Mariga (6.), Floccari (12., 71.) illetve Scaloni (37.)
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.