Foci

Őrületes hajrával ikszelt a Stuttgart Dortmundban

A Hajnal Tamást 70 percen át pályán tudó VfB Stuttgart 4-4-es döntetlent játszott a Borussia Dortmund vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának nyitómeccsén.

Nagyon jó iramú mérkőzést játszott egymással a címvédő Borussia Dortmund és a Hajnal Tamással a kezdőben felálló VfB Stuttgart. Pikáns meccs volt ez a magyar válogatott középpályás szempontjából, tekintve, hogy a BVB a játékos korábbi munkaadója.

Az első félidőben a hazaiak kiüthették volna a Stuttgartot, sorra érkeztek a dortmundi akciók, melyből Kagawa egyet gólra is váltott. Fordulás után még simábbnak tűnt a találkozó, ugyanis Blaszczykowski nem sokkal az újrakezdés után kettőre növelte a két csapat közti különbséget.

Már-már úgy tűnt, bejön az országos egyes, azonban a VfB a hajrában rákapcsolt, nyolc perc alatt pedig hármat is berámolt a dortmundi kapuba, Schieber egymaga kettőt is lőtt – Hajnal ekkor már nem volt a pályán, a 70. percben Gentner váltotta.

Nem ért még véget a meccs, a 82. percben megint egál volt az állás, Hummels lőtt fantasztikus gólt az alsóba, majd egy szöglet után Perisic kapásból pókhálózta ki a rövide felsőt. És még mindig nem volt vége! A 92. percben a Hajnalt váltó Gentner húzott egy már-már arcátlan cselt a hazai tizenhatoson belül, majd védhetetlenül a kapuba bombázott, beállítva a 4-4-es végeredményt.

A meccs összefoglalója:

Fantasztikus mérkőzés volt, amikor a BvB fölényben játszott, akkor is voltak látványos jelenetek, de egy ilyen hajrával igazi klasszikust láthattunk. A Dortmund hat ponttal vezet a Bayern München előtt az első helyen, a Stuttgart feljött az ötödik pozícióba.

Eredmény – Bundesliga, 28. forduló
Borussia Dortmund-VfB Stuttgart 4-4 (1-0)
Gólszerzők: Kagava (33.), Blaszczykowski (49.), Hummels (82.), Perisic (87.) illetve Ibisevic (71.), Schieber (77., 79.), Gentner (92.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik