Foci

Egy gól döntött Siófokon

A Siófok remek taktikájának köszönhetően 1-0-ra legyőzte az elképzelés nélkül játszó Diósgyőrt az OTP Bank Liga 22. fordulójának nyitómérkőzésén.

Mivel mindkét csapat számára létfontosságú volt a három bajnoki pont, így érthető módon nem estek egymásnak a felek, inkább a kivárásra játszottak. Percekkel a kezdés után világossá vált a hazaiak taktikája, masszív védekezéssel tartani az eredményt, és kontrákra építkezni. Ez a miskolciak számára komoly próbatétel volt, ugyanis az első félidőben szinte alig tudtak helyzetig eljutni egy-egy átlövéstől eltekintve.

Ezzel szemben a siófokiak egy váratlan szituációból gólt szereztek: Sowunmi a kezdőkörből ívelt a védők mögé, ahol Simon levette a labdát, és senkitől sem zavartatva vezette rá Radosra. Miután a Kecskemétről érkezett támadó eltolta a hálóőr mellett a játékszert, az üres kapuba passzolt (1-0).

A vezető találat után méginkább defenzív focit játszottak a hazaiak, így nem volt szokatlan látvány, hogy a Diósgyőr játékosai percekig adogattak ötlet és helyzet nélkül. Ennek ellenére egy ziccer mégis adódott a piros-fehérek előtt: Arze adott középre, de egy védő fején felperdült a labda. A miskolciak így jártak jobban, ugyanis Seydi elé került a játékszer, aki közelről, ollózva próbálkozott, de Heinrich lábbal menteni tudott.

Az eső miatt a fordulásra kellőképpen felázott a pálya, így szinte lehetetlenné vált a lapos passzolgatás. A második félidőben sem változott sokat a játék képe, a Siófok többnyire védekezett, míg a Diósgyőr támadni próbált. Mivel a miskolciak hátul kinyíltak, így adódtak lehetőségek a sárga-kékek előtt, de sem ők, sem a DVTK az ellentámadásokból nem tudott valamire való helyzetig eljutni.

A Siófok a gólnál okosan kihasználta a vendég védők hibáját, míg a Diósgyőrnek az ötlettelen támadójátékkal esélye sem volt pontot szerezni a Balaton-parton.

Eredmény – OTP Bank Liga, 22. forduló
FGSZ Siófok-Diósgyőri VTK 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Simon (32.) 

FGSZ Siófok: Heinrich – Mogyorósi, Fehér Zs., Nyári, Kiss Zs. – Haraszti, Kecskés, Egerszegi, Melczer (Nagy 80.) – Sowunmi (Eugene 89.), Simon A. Vezetőedző: Mihalecz István.

Diósgyőri VTK: Rados – Vági, Gal, Nagy T., Gohér (Bacsa 78.) – Sekour (Abdouraman 78.) – Arze, Fernandez, Luque – Seydi, Tisza. Vezetőedző: Benczés Miklós.

Sárga lap: Mogyorósi (25.) illetve Luque (21.), Nagy T. (85.), Vági (89.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik