Foci

Falcao a City célpontja

Lapértesülések szerint a Manchester City labdarúgócsapata a nyáron 42 millió eurót adna Radamel Falcaoért.

A 26 esztendős Falcao elsőként a River Plate-ben bontogatta a szárnyait, majd a Portonál töltött el két sikeres szezont (a többi közt EL-trófeát nyert), így tavaly nyáron 40 millió euró ellenében a spanyol fővárosba költözött. A kolumbiai hamar belopta magát a csapatért szorítók szívébe, a bajnokságban eddig 19 gólt szerzett, az Európa Ligában pedig hatnál jár – eddig 36 meccsen lépett pályára összesen.

Az angol The Sun szerint ugyanakkor a Manchester City belepiszkítana a madridi idillbe, ugyanis 42 millió fontért, vagyis közel 50 millió euróért meg szeretné szerezni a nyáron a játékost. A fáma szerint a klub már többször beszélt a focista ügyeit képviselő Jorge Mendesszel.

A City kötelékébe jelenleg olyan csatárzsenik tartoznak, mint Edin Dzeko, Sergio Agüero, Carlos Tévez és Mario Balotelli, illetve a jelenleg kölcsönben játszó Emmanuel Adebayor, John Guidetti és Roque Santa Cruz. Utóbbi kettő ugyanakkor nagy valószínűséggel távozik a szigetországi iparvárosból, de a hírek szerint a bosnyák is elvágyódik és már a nyáron dobbantana. Mellettük Carlos Tévez jövője is bizonytalan a klubnál.

Minden bizonnyal hazájában támogatnák Falcao Citybe igazolását, ugyanis honfitársainak nagyon nem tetszett, hogy a klasszis befejező csatár a Porto dresszét a Matracosokéra cserélte. Szerintük egy sokkal nagyobb együttesben kéne rúgnia a bőrt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik