Kondás Elemér alakulatának a Kecskemét ellen 4-0-ra elveszített mérkőzéssel véget ért a 36 tétmeccses veretlenségi sorozata. Azonban az NB III-as Szekszárdi UFC még az ezredfordulón, 14 mérkőzéssel túlszárnyalta ezt a szériát: egészen pontosan 50 mérkőzésen nem találtak legyőzőre 2001 és 2002 között.
A 2000-2001-es szezon zárómérkőzésén a Baracs ellen nyitotta a sorozatok a szekszárdi csapat: 3-0-ra megnyerték a meccset, és ezzel egy lavinát indítottak el. A következő idényben a legjobbnak bizonyultak a Dráva csoportban: 21 győzelem melett 5 döntetlen állt a csapat neve melett az idényzáró után, sőt a Magyar Kupában is szépen meneteltek. Így nem is volt kérdés, hogy a 2002-2003-as pontvadászatot már az NB II-ben kezdi a tolna megyei alakulat, ahol még további hét győzelem és három döntetlen következett.
Összehasonlításképp a DVSC 311 napig nem találta legyőzőjét, míg a Szekszárd 476 (!) napig. A hősiesen küzdő kiscsapat a bajnokságot a 2. helyen zárta a Bodajk mögött, mindössze öt ponttal lemaradva. Azonban az őszt már nem a harmadosztályban (mivel akkor NB I, NB I/B, NB II volt a besorolás) kezdték a tolnaiak: csak az NB III-ba tudtak benevezni.
A statisztikai adatokat böngészve szép számmal találunk olyan klubokat, amelyek nem álltak meg 50 mérkőzésnél. A legjobb ötbe befért a moldáv Sheriff Tiraspol 63 és az egyiptomi Al-Ahly 71 veretlen mérkőzéssel. A dobogó legalsó fokára a tunéziai Espérance (85) állhatott föl, az ezüstérmet pedig a román Steaua Bukarest kapja (104). Az abszolút veretlen az elefántcsontparti ASEC Abidjan, mely 1989 és 1994 között 108 mérkőzésen nem talált legyőzőre.
2. Steaua Bukarest (Románia) 104 mérkőzés /1986-1989/
3. Espérance (Tunézia) 85 mérkőzés /1997-2001/
4. Al-Ahly (Egyiptom) 71 mérkőzés /2004-2007/
5. Sheriff Tiraspol (Moldova) 63 mérkőzés /2006-2008/