Foci

A Tottenham legyűrte Bogdánékat az FA-kupában

A Bolton Wanderers 3-1-re kikapott a Tottenham otthonában, így a londoniak jutottak az FA-kupa elődöntőjébe. Bogdán jól védett.

Kedden játszották le az angol FA-kupa két negyeddöntőjét. Az Everton és a Sunderland azért játszott újra, mert az első találkozón 1-1-es eredmény született.

Most a liverpooliak idegenben verték Martin O’Neill együttesét, így késuzülhetnek a derbire, ugyanis a döntőbe jutásért a Liverpool lesz az ellenfelük a Wembley-ben.

A Tottenham-Bolton mérkőzésen két héttel ezelőtt a pályán esett össze a Wanderers labdarúgója, Fabrice Muamba. Az utánpótlás válogatott, zairei származású angol focista már jobban van, szívrohama után lábadozik.

A keddi “újrameccsen” a Spurs ezúttal felszívta magát, a bajnoki botladozások után legyőzte a Bogdán Ádámot foglalkoztató Boltont. A magyar kapus az első gólnál ugyan talán hibázott, később jól védett, nem rajta múlt a Bolton kiesése.

A Tottenhamnek nehéz dolga lesz, ugyanis az elődöntőben a Chelsea-vel kell találkoznia. Utazni mindenesetre nem kell sokat.

A találkozó összefoglalója:

Eredmények – angol FA-kupa
Tottenham – Bolton Wanderers 3-1
gólszerzők: Nelsen (74.), Bale (77.), Saha (91.), illetve Davies (90.)
Sunderland – Everton 0-2
gólszerzők: Jelavic (24.), Vaughan (57., öngól)
Az elődöntőben:
Liverpool-Everton
Chelsea-Tottenham

Ajánlott videó

Olvasói sztorik