Foci

Az Inter és a Chelsea is Blanc-t akarja

A közelmúltban haloványan teljesítő két klub küzd a francia szakember megszerzéséért.

Mindkét csapat hasonló cipőben jár. A Chelsea március 4-én menesztette André Villas-Boast, az Inter vasárnap vált meg Caludio Ranieri vezetőedzőtől. A londoni klubot a szezon végéig Roberto di Matteo, az Inter irányítását a csapat eddigi ifi edzője, Andrea Stramaccioni vette át.

Az elmúlt hetekben sokat pletykáltak arról, hogy a Chelsea heti 200 ezer fontos fizetést kínált Blanc-nak. Majd miután vasárnap az Inter is megvált trénerétől, szóbahozták a botladozó olasz gárdával is. A francia nemzeti tizenegy szövetségi kapitányának a 2012-es Európa-bajnokság után jár le kontraktusa a válogatottnál, bár ahogy azt korábban mondta, nem szívesen távozna.

Blanc a Roman Abramovics által felajánlott évi majd kilencmillió fontos bérezéssel Anglia legjobban kereső futballmenedzsere lehetne, ám a pénz nem minden esetben döntő fontosságú.

Blanc pályafutása során két évet futballozott az Interben, mielőtt végső állomására, a Manchester Unitedhez érkezett volna.

Az olaszok nagyon szeretik a stílusát, s Milánóban máris elsőszámú esélyessé lépett elő az idény végétől a menedzseri posztra.

Nem lesz könnyű az elcsábítása, hiszen Blanc 2008-ban az angol focit e módon dicsérte egyik nyilatkozatában: „Anglia egy másik világ, igazi szenvedéllyel, történelemmel, jó játékosokkal és magas költségvetéssel. A Chelsea az egyik legjobb klub az európai porondon.”

Az Eb-t még mindenképpen meg kell várniuk az ajánlatokkal az áhítozó kluboknak. Abban az esetben, ha a franciák lesznek a végső befutók, akkor elképzelhetetlen, hogy Blanc felállna a válogatott kispadjáról.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik