Foci

Angliában új csúcs: 58-0

A világverő Wheel Power csapata győzte le ekkora különbséggel a Nova 2010 csapatát egy területi angol bajnokin.

A “rangadót” a devoni Torquayben rendeztékvasárnap. A győztes Wheel Power már eleve lendületesen kezdett, mert öt perc elteltével 5-0-ra vezetett.

Ezek után kicsit kiengedett, de így is 20-0 volt az állás az első félidő végén. A másodikban azután jobban rákapcsolt, és újabb 38 góllal örvendeztette meg rajongótáborát. A mérkőzés gólkirálya 18-szor talált az ellenfél kapujába.

A korábbi brit meccseredmény-rekord 55-0 volt, 2010 novembere óta élt.

A mostani mérkőzés további érdekessége, hogy nehezen telt ki a létszám: a megalázottak csak kilencen voltak, de lehengerlőik is csak tízen a szokásos 11-11 fő helyett. Kilenc emberrel viszont már engedélyezett a játék, így a meccs teljesen szabályos volt – adta hírül a The Sun című brit lap.

Andy Woodward, a győztes csapat menedzsere – és egyúttal játékosa – elismerőn szólt az ellenfél sportszerűségéről, nevezetesen, hogy abszolút reménytelen állásnál is folytatta a játékot. Hozzátette, hogy a sok gól jól jöhet még a bajnokság végén, ha netán a gólkülönbségen múlik a helyezés…

A vesztes oldaláról Lewis Parker edző csak annyit mondott, hogy várható volt a vereség, mert több játékosa meg sem jelent, de ekkora “ruhára” nem számított.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik