Foci

Nagy győzelem nehéz napokra

A Rangers labdarúgócsapata nyerte vasárnap a glasgow-i rangadót, az Old Firmet a skót bajnokságban.

Sokan csak legyintenek a skót bajnokság kapcsán, mondván csak egy kétcsapatos liga, elég lenne a Rangers és a Celtic összecsapásait lejátszani, aztán kiderülne, melyik gárda örülhet  szezon végén. Tény, hogy a két glasgow-i óriási kisajátította magának a honi pontvadászatot, a Rangers eddig 54-szer, a Celtic pedig 42-szer lett bajnok. A harmadik helyen megosztva a Hearts, az Aberdeen és a Hibernian áll 4-4 elsőséggel…

Természetesen a 2011-12-es bajnokság is erről két a klubról szólt, bő egy hónapja azonban már nem a végső győztes kiléte a kérdés. Február 14-én ugyanis a rekorder Rangers csődbiztosítást kért és bevállalta az ezzel járó tízpontos levonást. Az ok egyszerű, a brit adóhatóság egy tetemes összeg befizetésére szólította fel a glasgow-iakat, többen már kizárást és alsóbb ligába sorolást vizionáltak bele a történetbe. A játékosok mindenesetre mindent alávetnek a klub érdekeinek, volt olyan, aki 70 százalékos fizetéscsökkentésbe is belement, csak hogy életben maradhasson a Rangers, amely ha március 31-ig nem mutatja be a szükséges papírokat, nem játszhat a következő idényben a nemzetközi kupaporondon.

Az Old Firm története

A két glasgow-i együttes nem csak azért számít ősi ellenségnek, mert gyakorlatilag városi belharcot kreáltak a skót labdarúgó-bajnokságból, hanem a klub eszméi miatt is. A Rangers hívei protestánsok, míg a Celtic szurkolói katolikusok. Emiatt elég gyakran torkollik összetűzésbe egy-egy meccs és sajnos az sem volt ritka, hogy halálesettel végződött a szimpatizánsok összecsapása.

A két fél első összecsapását 1888. május 28-án játszották, összesen pedig már 197 rangadót rendeztek. Az elsőt ugyan a Celtic nyerte 5-2-re, az örökmérleg a Rangers felé billent, ugyanis a Teddy Bears 157-szer örülhetett győzelemnek 95 döntetlen mellett, míg a kelták 144-szer hagyták el győztesen a pályát.

Az Old Firm elnevezés állítólag onnan ered, hogy az első mérkőzést követően a helyi lapok a békés meccs kapcsán úgy számoltak be a találkozóról, mint két régi jó barát találkozásáról (they played as old firm friends).

Ahogy ezt a történelem is bizonyítja, erről szó sincs.

Mindezek fényében eltörpült az a tény, hogy vasárnap Rangers – Celtic rangadót rendeztek, a hazaiak fogadkoztak is, hogy számukra mindegy ki nyer, kisebb gondjuk is nagyobb annál, mint hogy az ősi rivális lesz idén a bajnok. Persze ezek csak szavak voltak, a Rangers és drukkerei azért csak nem nézték volna jó szemmel, ha a kelták az Ibrox Stadionban teszik fel a pontot az i-re, márpedig egy esetleges vendégsiker esetén bajnokavatást is láthattunk volna vasárnap.

De nem láttunk, ugyanis a Rangers már a 11. percben megszerezte a vezetést a tavaly év végén megszerzett Sone Aluko egyéni akciója után. Ezt követően is a hazaiak irányítottak, igaz a vendégek asszisztáltak ehhez rendesen, előbb Cha, majd Wanyama kapott piros lapot, az 57. percben így már kettős emberhátrányban volt a Celtic.

A meccs legfontosabb pillanatai:


Rangers vs Celtic 3:2 MATCH HIGHLIGHTS by maidb7abc

Büntettek is a vendéglátók, a csereként beálló Little másodpercekkel a beállása után pofozott be egy kipattanót, hogy kisvártatva Wallace egy labdaszerzést, majd egy egészpályás sprintet követően 3-0-ra módosítsa az állást. A végén még kiszórták Bocanegrát is a hazaiaktól, Brown így büntetőből szépített, majd Rogne ugyan még betalált a 92. percben, ám ez csak a szépségtapasz volt, 3-2-re nyert a Rangers. A Celtic bajnokavatása így még várat magára, az Old Firmet az életben maradásért küzdő Rangers nyerte meg. A vendégek egyébként 21 veretlen skót bajnoki után kaptak ki először, legutóbb 2011 októberében maradtak pont nélkül.

Talán ez a hősies küzdeni akarás lesz az, amely megmenti Glasgow kék csapatát.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

orvos (ápoló, nővér, )
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.