Foci

Betörték a Fradi buszának ablakát

A Ferencváros drámai hajrában kapott ki a Haladástól a labdarúgó OTP Bank Ligában, a meccs után is feszült volt a hangulat.

A Haladás a meccs utolsó tíz percében győzte le a labdarúgó NB I. vasárnapi mérkőzésén a Ferencvárost. A fővárosiak sokáig jól tartották magukat, Jova Levente 11-est is fogott.

Meg is szerezte a vezetést a Fradi Kulcsár Dávid góljával az 56. percben, de a 85. percben Kenesei második büntetőjét már belőtte, hogy aztán a 92. percben újra betaláljon.

“Egész héten készültünk a Ferencvárosból, ehhez képest teljesen mást nyújtott, mint amire számítottunk. Miután taktikailag a helyére tettük a dolgokat, már nem volt gond, az első félidőben 3-0-ra is vezethettünk volna. Szünet után jól kezdett a Fradi, ám a hajrában sikerült egyenlítenünk, és a győztes gólt is megszereztük. Ebből is látszik, hogy mentálisan jók a fiúk, és szerintem a cserékkel sikerült belenyúlnom a meccsbe” – nyilatkozta a meccs után a Haladás vezetőedzője, Artner Tamás.


“A nézők számára biztosan élvezetes, izgalmas meccs volt. Az első 20-25 percben jól futballoztunk, ám a tizenegyes után megzavarodtunk, ésa Haladás irányította a játékot. Szünetben azonban rendeztük a sorainkat.  A második félidőben megszereztük a vezetést, az utolsó 15 percről nincs mit mondanom”
– így Détári Lajos, a Ferencváros szakmai igazgatója, aki kimondatlanul is kritizálta Kassai Viktor játékvezető tevékenységét.

A meccs után a haladas.hu tájékoztatása szerint betörték a Fradi buszának ablakát, ezért a rendőrségnek intézkednie kellett a Rohonci úti stadion mellett.

A találkozó összefoglalója:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.