Foci

A Győr négy pontra a Lokitól

Bombariadó után a Győri ETO csapata hazai pályán 4-1-re verte a Paksot a labdarúgó OTP Bank Ligában.

Bombariadó miatt két órás késéssel kezdődött el a Győr-Paks találkozó a labdarúgó NB I.-ben vasárnap, amelyen a második helyen álló hazaiak számára rendkívül fontos volt a három pont begyűjtése, hiszen a listavezető Debrecen szombaton pontokat veszített. Az ETO játékosai annak tudatában léphettek pályára, hogy amennyiben nyernek, négy pontra megközelítik a Lokit.

A találkozó első perceit győri mezőnyfölény jellemezte, az első félidő derekához érve pedig egyre veszélyesebben kezdtek el futballozni. Ugyanakkor a Paks sem mondott le a támadásokról, a szünet előtt pedig egy hazai védelmi hiba után Hrepka hagyott ki egy nagy helyzetet.

Az első játékrészben nem született gól, az ETO pedig eleinte nem remekelt a fordulás után. A 62. percben viszont mégis meglett a hazai vezetés, a Sifter kezezése miatt megítélt büntetőt Koltai értékesítette.

Az első gól megszerzése után beindult az ETO, percekkel később Trajkovic duplázta meg a hazai előnyt, majd Babic beadása után Pátkai volt közelről eredményes, gyakorlatilag eldöntve a találkozót.

A vendégeknek összejött a szépítés, Magasföldi szabadrúgása talált utat a hazai kapuba, de Pátkai egy fejesgóllal visszaállította a háromgólos különbséget. 4-1-re nyert a Győr, ezzel Pintér Attila csapata négy pontra felzárkózott a listavezető Debrecenhez.

Eredmény – OTP Bank Liga, 21. forduló
Győri ETO FC-MVM Paks 4-1 (0-0)
Győr, 2200 néző. Vezette: Berger
Győr: Stevanovic – Babic, Fehér, Stanisic, Szabó O. – Kamber (Pilibaitis 82.) – Dudás (Koltai 58.), Trajkovic, Pátkai, Dinjar – Ahjupera (Strestik 50.). Vezetőedző: Pintér Attila
Paks: Pokorni – Heffler T., Sifter, Fiola (Gévai 70.), Báló – Bartha (Kiss T. 76.), Sipeki, Vayer, Szatmári (Mészáros a szünetben) – Magasföldi, Hrepka. Vezetőedző: Kis Károly
Gólszerzők: Koltai (62., 11-esből), Trajkovic (65.), Pátkai (67., 81.), illetve Magasföldi (73.)
Sárga lap: Stanisic (36.), Fehér (49.), illetve Sifter (62.)
Piros lap:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik