Foci

A Debrecen pontokat vesztett a Pápa ellen

A labdarúgó OTP Bank Liga listavezetője hazai pályán kétgólos előnyről ikszelt.

A veretlenül listavezető, az előző fordulóban a Videoton otthonában is diadalmaskodó Debrecen otthonába látogatott a bennmaradásért küzdő Pápa az NB I. 21. fordulójában, a mérkőzés esélyesei egyértelműen a hazaiak voltak.

A Loki favorithoz méltó módon kezdte az összecsapást, már a 6. percben megszerezték a vezetést: Kulcsár először még jó helyzetben nem találta el rendesen a játékszert, de Szakály megmentette a lehetőséget, centerezését Kulcsár fejjel küldte Szűcs kapujába (1-0).

Nem sokkal később Szakály fejesénél kellett nyújtózkodnia a vendégek kapusának, ekkor Kondás Elemér együttese irányította az összecsapást. Nem alakult azonban minden tökéletesen a hajdúságiak szempontjából, a gólszerző Kulcsárt az első félidő közepén bokasérülés miatt le kellett cserélni, és az igazán komoly helyzetek is elmaradoztak.

A félidő végén a Pápa volt veszélyesebb, Benko kétszer is egyenlíthetett volna: Előbb a hazai kapus, Novakovic vétette el a labdát, de a vendégek támadója a kapu fölé lőtt kecsegtető helyzetből, majd ziccerben nem talált kaput.

A Debrecen a második félidőt is gyors góllal kezdte, Coulibaly kapott remek indítást, még egy cselt is bemutatott, majd ballal a kapuba lőtt (2-0).

Aki úgy vélte, hogy 2-0 után már el is dőlt a mérkőzés, tévedett: az 56. percben Inutile adott be balról, az üresen hagyott Tóth Gábor pedig a hazai kapuba csúsztatott (2-1). Sőt, bő tíz perccel később érkezett az egyenlítés is, Benko is fejjel talált be egy szöglet után (2-2).

Ekkor már sürgős lehetett a Lokinak is, viszont nem tudták visszavenni a vezetést. Pedig lehetőségük volt rá, a játékvezető ugyanis vitatható büntetőt ítélt a hazaiaknak, miután Coulibaly elesett Rodenbücher mellett a tizenhatoson belül. A tizenegyest azonban nem sikerült értékesíteni, Bódi lövését Szűcs kiütötte.

Percekkel később Coulibaly zörgette meg a hálót, de találatát les miatt jogosan érvénytelenítették – ez volt a Loki harmadik lesgólja a meccsen. A DVSC támadott az utolsó percekben, de a Pápa megóvta a kapuját, ezzel Bene Ferenc csapata pontot szerzett a listavezető otthonában.

A Debrecen zsinórban 36. tétmeccsén is veretlen maradt, de nem lehetnek túlságosan boldogok a 2-2-es döntetlen után. Ha a Győr vasárnap hazai pályán legyőzi a Paksot, négy pontra kerül a listavezetőtől.

Eredmény – OTP Bank Liga, 30. forduló
DVSC-TEVA – Lombard Pápa Termál FC 2-2 (1-0)
Debrecen, 6000 néző. Vezette: Becséri
DVSC: Novakovic – Nagy Z., Simac, Mészáros, Korhut – Szakály (Bódi 69.), Varga, Bouadla, Yannick (Meye 85.) – Kulcsár (Nikolic 24.), Coulibaly. Vezetőedző: Kondás Elemér
Pápa: Szűcs L. – Nagy S., Balogh B., Tóth G., Németh M. – Arsic (Dóczi 80.), Gyömbér, Benko (Quintero 88.), Présinger – Lovrencsics, Inutile (Rodenbücher 71.). Vezetőedző: ifj. Bene Ferenc
Gólszerzők: Kulcsár (6.), Coulibaly (50.), illetve Tóth G. (56.), Benko (67.)
Sárga lap: Bouadla (44.), illetve Tóth G. (38.), Balogh B. (58.), Rodenbücher (75.)
Piros lap:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik