Foci

Emberelőnyben játszott döntetlent az U17-es válogatott

A magyar U17-es labdarúgó-válogatott az Európa-bajnoki selejtezők elitkörében Telkiben játszott 2-2-es döntetlent Belgiummal.

A napokban Magyarország, Belgium, Oroszország és Wales U17-es válogatottja Telkiben és Tatabányán küzd meg a májusi, szlovéniai nyolccsapatos Eb-döntőn való részvétel kiharcolásáért. Pisont István csapatának nincs könnyű dolga, hiszen csak a csoportelső jut tovább az elitkörből a kontinenstorna fináléjába.

Pénteken Belgium ellen kezdték meg szereplésüket a magyar fiatalok Telkiben. A mieink bő húsz perccel a kezdés után hátrányba kerültek, de Tóth László révén sikerült egalizálni. Az első félidő végén ráadásul kiállítottak egy belga játékost, Németh Márió szép góljával pedig fordított a magyar csapat.

Az emberelőnyt azonban nem sikerült kihasználni, a gólelőnyt pedig megtartani, a fordulás után hamar egyenlített a belga együttes. A kétszer negyven perces meccs végén a vendégek előtt adódott még lehetőség a vezetés megszerzésére is, de nem változott az állás, 2-2 lett a végeredmény. A másik mérkőzésen az oroszok 2-1-re nyertek Wales ellen.

A magyar csapat vasárnap Wales korosztályos legjobbjaival csap össze, szerdán pedig az oroszok elleni mérkőzéssel zárja az Eb-selejtezős elitkört.

Eredmény – U17, Eb-selejtezős elitkör
Magyarország-Belgium 2-2 (2-1)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik