Foci

A Honvéd megtörné a kecskeméti átkot

A labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulóját a Kecskemét kispesti vendégjátéka vezeti fel.

Nincs megállás a honi bajnokságban, pénteken elkezdődnek a 21. forduló küzdelmei. A Budapest Honvéd a Kecskemétet fogadja, Supka Attila legénysége pedig győzelme esetén legalább egy napig beelőzi a harmadik helyen tanyázó Videotont. A fővárosiak még nem tudták legyőzni a lila-fehéreket az NB I.-ben.

„Eredményes játékkal szeretnénk mindig előrukkolni és ez, különösképpen igaz akkor, amikor hazai pályán léphetünk pályára. Tudjuk azonban, hogy nehéz dolgunk lesz, mert egy szervezett, masszív csapat lesz az ellenfelünk” – így a Honvéd trénere a honvedfc.hu-nak. Supka azt is elárulta, hogy a Ferencváros elleni 0-0 során kisebb sérüléssel játszó Délczeg, Ceolin és Hadzic is bevetésre kész.

A Kecskemét jelenleg a hetedik a tabellán, ugyanakkor egy esetleges győzelemmel sikerülne beelőzni a Diósgyőrt és akkor már akár a Honvéd is lőtávolon belülre kerülne.

A Pécs elleni vereség után extra motiváció dolgozik bennünk, nagyon szeretnénk feledtetni a vereséget és a visszafogottabb produkciót. Az edzéseken mindenkiben dolgozott a bizonyítási vágy, a hiányzók ellenére is hiszünk benne, hogy ponttal, de inkább pontokkal térhetünk haza. Tudjuk, hogy javítanunk kell és ezért mindent meg is fogunk tenni. Felkészültünk a Honvédból, nem szeretnénk csalódást okozni!” – vetítette előre Mohl Dávid a kecskemetite.hu-n, a hírös városiak védője.

Budapest Honvéd – Kecskeméti TE 18 óra (TV: SportM)
Budapest, Bozsik Stadion, Vezeti: Vad II. István

Ajánlott videó

Olvasói sztorik