Foci

Jobban van a FIFA volt elnöke

Javult az állapota Joao Havelange-nak, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség korábbi elnökének, akit vasárnap éjjel szállították kórházba Rio de Janeiróban.

A 95 éves sportdiplomata, aki 1974-től 1998-ig vezette a FIFA-t, egy korábbi bokasérülés következtében nagyon komoly baktériumfertőzést kapott, géppel kellett lélegeztetni, de a Szamaritánus klinika csütörtöki közlése szerint most már egyedül, segítség nélkül veszi a levegőt. A közlemény ugyanakkor hangsúlyozza: a volt sportvezetőt továbbra is szigorú megfigyelés alatt tartják.

A dél-amerikai sportdiplomata tavaly decemberig 48 éven át a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja is volt, ám erről egészségi állapotára és korára hivatkozva lemondott – korrupciós botrányba keveredett, s ezzel megelőzte az etikai bizottság eljárását.

A vizsgálatok alapján Havelange még a FIFA első embereként egymillió dollárt fogadott el az azóta csődbe jutott ISL nevű marketingcégtől. Az etikai bizottság az előzetes várakozások alapján minimum kétéves eltiltással sújtotta volna őt, de a végleges kizárás sem lett volna elképzelhetetlen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik