Foci

Minimális Loki-előny az Újpest ellen

A Debrecen hazai pályán 2-1-re nyert az Újpest ellen a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén.

A bajnokságban veretlenül listavezető, vasárnap a Videoton otthonában is diadalmaskodó Debrecen vezetőedzője, Kondás Elemér mérkőzés előtti nyilatkozatában jelezte, csapata komolyan veszi majd az Újpest elleni Magyar Kupa-elődöntőt, a Loki pedig már a 4. percben megszerezte a vezetést. A lesgyanús helyzetben lévő Kulcsár kapott jó indítást, szépen készített le az érkező Meyének, aki lendületből érkezett az újpesti kapu elé, majd a jobb alsó sarokba helyezett (1-0).

A gyors gól után főképp mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, bő félóra elteltével viszont közel került az egyenlítéshez az Újpest, miután Kiss életerős löketét Verpecz bravúrral tolta a kapufára. nem sokkal később azonban már nem úszta meg a Loki, Simon próbálkozását még kitenyerelte a hazai kapus, de a kipattanót Kabát a hálóba lőtte (1-1).

Zoran Spisljak alakulata tehát egalizált, ráadásul idegenben sikerült gólt szerezniük, ami fontos lehet egy oda-visszavágós párharcban. A lila-fehérek ekkor veszélyesen futballoztak, de a félidő végén Balajczának kellett bravúrosan védenie, Nikolic fejesét hárította az újpesti hálóőr.

A Loki a második félidőt is úgy kezdte, ahogy az elsőt: gyors góllal. Kulcsár középre gurítása után nem tudtak felszabadítani a védők, a szünetben csereként beálló, üresen érkező Lucas pedig a kapu bal sarkába lőtt, így ismét a bajnoki listavezető volt előnyben (2-1).

Később Remili előtt adódott egyenlítési lehetőség, de nem talált kaput. Az eredmény egészen a lefújásig nem változott, a Debrecen 2-1-re nyert, de a továbbjutás kérdése nyitott maradt. A visszavágót három hét múlva rendezik.

A másik elődöntő első felvonásáról, az MTK-Videoton összecsapásról ide kattintva olvashat!

Eredmény – Magyar Kupa, elődöntő, első mérkőzés
DVSC-TEVA – Újpest FC 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Meye (4.), Lucas (49.) illetve Kabát (38.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik