Foci

A döntőbe jutás a tét a Magyar Kupában

MTK-Videoton és Debrecen-Újpest párharcokkal folytatódik a labdarúgó Magyar Kupa. Szerdán az elődöntők első mérkőzéseit rendezik.

Szerda délután már a legjobb négy küzdelmei kezdődnek el a labdarúgó Magyar Kupában. Az MTK tavalyi döntős Videotont fogadja hazai pályán. Garami József szerint ugyan nem a fővárosiak az esélyesek, de olyan eredményt szeretnének elérni a Hungária körúton, melynek köszönhetően nyílt lesz a továbbjutása kérdése a visszavágó előtt is.

„Jó teljesítménynek tartom együttesünktől, hogy az elődöntőig menetelt, ahol az eddigi legkeményebb ellenfél vár ránk. Különösen értékesnek tartom a négy közé jutást azért, mert a Videoton vagy például a Debrecen a bajnoki- és kupameccseken meg tudta osztani a keretét, míg mi nagyjából 14-15 játékost tudunk mozgósítani a mérkőzéseken, ez nagyobb terhelést jelent” – idézi a rutinos szakembert az mtkhungaria.hu.

Paulo Sousa, a Vidi vezetőedzője úgy véli az MTK hiába játszik a másodosztályban, pár jelenlegi NB I.-es csapatnál biztosan jobb.

„Nehéz mérkőzésre számítok, mert az MTK annak ellenére, hogy jelenleg az NB II-ben szerepel, komoly ellenfél. Szervezettek, határozott elképzelésük van a labdarúgásról, és azt meg is valósítják a meccseiken. Egységes csapatot alkotnak, így felkészültnek kell lennünk a szerdai mérkőzésre, hogy előnyhöz jussunk és kiharcolhassuk majd a döntőbe kerülést a Magyar Kupában” – mondta a portugál a vidi.hu-nak.

MTK Budapest – Videoton 17 óra (TV: Sport1, SportM)
Budapest, Hidegkuti Stadion, Vezeti: Fábián Mihály

A másik ágon a bajnoki címre törő Debrecen és az Újpest csap össze. Kondás Elemér nem titkolt szándéka, hogy a Loki nagy előnyre tegyen szert a cívis városban.

„A döntőbe jutásért megy a harc, nyilván mindkét csapat tovább szeretne jutni. Nagyon komolyan vesszük természetesen a Magyar Kupa-mérkőzést, ennek megfelelően kell pályára lépni, és megpróbálni minél nagyobb előnyt kiharcolni, hogy a visszavágón meglegyen az esélyünk a fináléba kerülésre. Mindenképpen erős csapattal állunk fel, hiszen fontos a jó eredmény elérése” – így dvsc.hu-nak a legutóbb a Sóstói Stadionban diadalmaskodó hajdúságiak trénere.

Zoran Spisljak tudja, hogy a DVSC-TEVA a párharc esélyese: „Tudjuk, hogy különösen nehéz mérkőzés vár ránk Debrecenben, és azt is tudjuk, hogy a hazai csapat az esélyese a mérkőzésnek, de hinnünk kell abban, hogy van esélyünk a továbbjutásra. Célunk az, hogy jó eredményt érjünk el az első összecsapáson, de ehhez mindenkinek a maximumot kell kihozni magából” – értékelt az ujpestfc.hu-n Spisljak.

DVSC-TEVA – Újpest FC, 19 óra 15 perc (TV: Sport1, SportM)
Debrecen, Oláh Gábor utcai stadion, Vezeti: Farkas Ádám

Ajánlott videó

Olvasói sztorik