Foci

65 ezres Puskás Stadionról beszélt Orbán Viktor

A héten vagy a jövő héten születhet kormánydöntés a Puskás Ferenc Stadionról és környékéről.

“A kormány előtt lévő tervek szerint nem bontjuk le a Puskás Ferenc Stadiont, amely a jövőben atlétikai stadionként funkcionálna tovább, az új nemzeti futballstadion, melyet hatvanötezer néző befogadására terveznek, a jelenlegi Puskás Stadion és a Papp László Sportaréna közötti területen épülne fel” – mondta Orbán Viktor a Puskás Suzuki Kupa utánpótlás labdarúgótorna keddi sajtótájékoztatóján.

Mindehhez hozzátette, a végső döntés ugyan még hátravan, de ismeri a kormány tagjait, ezért ha totózna, fix egyesre venné, hogy elfogadják a javaslatot. Korábban többféle verzió is elhangzott: 40 ezerről 55 ezer férőhelyesre bővíthető, illetve 60-65 ezres stadionról is – a jelek szerint az utóbbi a valószínű, írja a pepsifoci.hu“A Magyar Labdarúgó Szövetséggel egyetértésben született döntés a nagyobb stadionról. Nem szeretnénk olyan hibát elkövetni, hogy nem voltunk elég előrelátóak, és esetleg a későbbiekben kicsinek bizonyulna egy negyvenötezres aréna”– mondta a befogadóképesség kapcsán a miniszterelnök.

Orbán Viktor nemcsak a magyar atlétika érdekeivel indokolta, hogy nem bontják le a Puskás Stadiont, hanem azzal is, hogy “drágább a bontás, mint az építés”. Megjegyezte, épp ezért megerősítik majd a lelátó felső karéját, hogy az ismét használható legyen. Az új, kizárólag futballcélokra épülő stadionnal kapcsolatban azt mondta, a munka várhatóan hamar megkezdődhet, de az átadásra a választásokig nem fog sor kerülni. Később arra tett utalást, hogy négy év múlva már szívesen nézne ott rangos meccseket.

A Puskás Stadion környékén – elmondása szerint – a jelenlegi tervek alapján nemcsak az új aréna kapna helyet, hanem további sportlétesítmények is, épülne egy vizes központ, lesz kerékpáros pálya és vívócsarnok is, azaz amolyan “kis olimpiai központ” létesülne.

“Nem adtuk fel az olimpiai rendezés gondolatát, de ehhez most előbb meg kell erősödnie az országnak” – mondta Orbán Viktor arra az újságírói felvetésre, hogy ez az új sportközpont akár egy jövőbeni kandidálást is szolgálhat.

A kormányfő arról is beszélt a magyar sport kapcsán, hogy Borkai Zsolttal, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével megállapodott arról: a tradicionális magyar sportágak képviselőivel a londoni ötkarikás játékok után leülnek tárgyalni a sportág- és utánpótlás-fejlesztési programjaikról. Hozzátette, egyes sportágaknál ezzel meg sem kell várni az olimpia végét. “A sportgazdaság komoly húzóerő lehet Magyarországon” – szögezte le Orbán Viktor.

Halálcsoportban a Puskás Akadémia
A sajtótájékoztató apropója a Puskás Suzuki Kupa volt, melyen a Budapest Honvéd és a Videoton Puskás Akadémia növendékei is indulnak. Nos, a felcsúti csapat került nehezebb helyzetbe, ugyanis a tavalyi és a tavalyelőtti döntőssel, a Real Madriddal és a Panathinaikosszal is egy csoportba került.
A Honvéd a Hagi Akadémiával és az Austria Wiennel került egy hármasba.
A csoportmérkőzéseket pénteken, szombaton és vasárnap rendezik Felcsúton. A helyosztókat és a döntőt már Székesfehérváron játsszák majd, a finálét a Sport Tv is a műsorára tűzte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik