Foci

Összeesett a boltoni focista, félbeszakadt az FA-kupa meccs

1-1-es állásnál a játékvezető lefújta a Tottenham-Bolton FA-kupa labdarúgó-mérkőzést, miután összeesett Fabrice Muamba, a vendégek játékosa.

Csak az Everton-Sunderland mérkőzés ért véget (1-1 lett, újrajátszás következik) szombat délután az angol FA-kupában, mert a Tottenham-Bolton találkozó egy tragikus esemény miatt félbeszakadt.

A meccs első félidejének hajrájában a boltoni Fabrice Muamba összeesett a pályán, Howard Webb pedig félbeszakította a mérkőzést.

A Tottenham játékosai is megdöbbentek a történteken (Fotó: AFP)

A híradások szerint az életéért küzdenek az orvosok, Muambát kórházba szállították, a pályáról oxigénmaszkban kellett levinni, nem lélegzett akkor. A szurkolók döbbenten állnak az események előtt, és a játékosok közül is többen sírva mentek az öltözőbe.

Fabrice Muamba az Arsenal akadémiáján nevelkedett, majd a Birmingham érintésével került a Wanderershez 2008-ban. A Kongói Demokratikus Köztársaságban született, a családjának el kellett menekülnie az országból. Muamba angol utánpótlás-válogatott középpályás.

Egy videó az eseményekről.

Nemcsak csapattársai, hanem az angol és a világ labdarúgásának képviselői is aggódnak Muambáért. A Twitteren többen is jelezték, vele vannak ezekben a percekben.

Gary Neville: “Minden gondolatom körülötted forog most, Fabrice!”
Rio Ferdinand: “Gyerünk Muamba, imádkozunk érted!”
Darren Bent: “Remélem, az, hogy rá gondolunk, segít neki!”
Tim Cahill: “Ez az a nap, amikor a világ labdarúgása egy emberként Muambáért küzd. Imádkozzunk érte!”
Jermaine Jenas: “Muamba családjával vagyunk, mindannyian imádkozunk érte. Mindegyik szurkolótábor példásan viselkedik ezekben az órákban!”


A Sky News este azt közölte, az orvosok stabilizálták a 23 éves játékos állapotát.

A Bolton is kiadott egy közleményt nem sokkal magyar idő szerint fél 11 után: eszerint a londoni szívsebészeti központban ápolják Muambát, aki súlyos állapotban fekszik az intenzív osztályon.

Később újabb sztárok üzentek Fabrice Muambának:

Wayne Rooney (Manchester United): “Remélem, minden rendben vele, imádkozom érte és a családjáért. Sokkol a dolog!”
Rafael van der Vaart (Tottenham): “Szörnyű, ami vele történt, mindannyian szorítunk érte!”
Emmanuel Adebayor (Tottenham): “Most vele és a családjával vagyok, imádkozom érte. Remélem, gyorsan felépül.”
Andy Carroll (Liverpool): “A Spurs a Bolton ellen, nem számít. Az FA-kupa nem számít. A foci nem számít. Csak Fabrice Muamba a fontos ebben a pillanatban!” 
Cesc Fabregas (Barcelona): “Most csak Fabrice-ra és családjára gondolok, imádkozom érte. Erős srác. Mindannyian gondolunk rá!” 
Dirk Kuyt (Liverpool): “Hihetetlen, ami történt. Veled vagyok, remélem, minden rendben lesz!”

Ami a mérkőzést illeti: Bogdán Ádámmal a kapuban kezdődött a találkozó, és a Wanderers már a 3. percben megszerezte a vezetést, Bale öngóljával. A 11. percben Walker egyenlített. Arról, hogy a meccset mikor folytatják, még nincs információ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik