Foci

A Győr három pontot szerzett Angyalföldön

A labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában a Győri ETO 2-1-es győzelmet aratott a Vasas vendégeként.

A héten az is felmerült, hogy elmaradt béreik miatt a Vasas játékosai nem állnak ki a Győri ETO elleni mérkőzésre, de végül nem lett sztrájk. A piros-kékek játékosai azért kisebb tiltakozást bemutattak, öt perccel később jöttek ki az öltözőből, így ennyit csúszott a találkozó kezdése.

Az angyalföldi klubnál eseménydús napok vannak, tulajdonosváltás zajlik, kérdés, hogy az anyagi problémák megoldódnak-e majd. Urbán Flórián vezetőedzőnek nincs könnyű dolga, a kiesés elkerülésért küzdhet csapatával, ráadásul furcsa problémák is hátráltatják, az eredetileg kezdőcsapatba jelölt Mehmedagicnak ugyanis nem volt rendben a sportorvosi igazolása, helyén Bárányos kezdett.

A tabella második helyén álló Győr jobban is kezdett, már az 5. percben büntetőt lőhetett Pintér Attila együttese, miután Katona lerántotta Koltait. A tizenegyest azonban Babic csúnyán a kapu fölé lőtte, ekkor még megúszta a hazai alakulat.

A 19. percben azonban már rezdült a háló, Koltai beadását Ahjupera ívelten fejelte a Vasas kapujának jobb sarkába, szép góllal vezetett az ETO (0-1). A szünetig tovább növelhette volna előnyét a vendégcsapat, előbb Pátkai lőtt jó helyzetből a jobb kapufa mellé, majd az angyalföldi hálóőr, Ilizi lábáról pörgött le a labda, a nagy hiba után Ahjupera előtt adódott ziccer, de a támadó nem talált kaput.

Helyzete sem nagyon volt a Vasasnak, a Győr viszont nem tudta megduplázni előnyét, a második félidőben pedig váratlanul érkezett az egyenlítés. Trajkovic szabálytalankodott Kiss Tamással szemben a tizenhatos vonalánál, Takács pedig a jobb sarokba lőtte a megítélt büntetőt, 1-1.

Nem sokkal később ismét megszerezte a vezetést az ETO: Kamber nagy helyzeténél ugyan még sikerült közbeavatkozni egy védőnek, de a csereként beállt Dudással szemben már nem volt ellenszer, a győri játékos két hazai védőt is becsapott, majd szépen a bal alsóba tekert (1-2).

A folytatásban már nem változott az eredmény, a Győri ETO 2-1-re nyert, így három pontot szerzett Angyalföldön.

A Vasas utolsó előtti a tabellán, a Győr viszont három pontra megközelítette a listavezető Debrecent, akik vasárnap a Videoton otthonában vívnak rangadót.

Eredmény – OTP Bank Liga, 20. forduló
Vasas-Híd – Győri ETO FC 1-2 (0-1)
Illovszky Stadion, 1500 néző. Vezette: Farkas Á.
Vasas: Ilizi – Tóth M., Görgényi, Takács Z., Katona M. – Varga G., Bárányos (Kiss T., a szünetben), Kovács D. – Csoór, Hercegfalvi (Dajic, a szünetben), Boda (Szabó B., 68.). Vezetőedző: Urbán Flórián
Győr: Stevanovic – Babic, Fehér Z., Stanisic, Völgyi – Koltai (Dudás, 61.), Pátkai, Kamber, Trajkovic (Pilibaitis, 75.), Dinjar – Ahjupera (Tokody, 87.). Vezetőedző: Pintér Attila
Gólszerzők: Takács Z. (58., 11-esből), illetve Ahjupera (19.), Dudás (66.)
Sárga lap:
Katona (4.), Varga G. (28.), Bárányos (45.), Takács Z. (48.), Kiss T. (86.), illetve Völgyi (12.), Dudás (67.), Trajkovic (69.), Tokody (87.)
Piros lap:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik