Foci

Az Újpest 3-1-re verte a Kaposvárt

Egy érdekes mérkőzésen, Kabát duplájával (is) az Újpest legyőzte a Rákóczit az OTP Bank Liga 20. fordulójának pénteki játéknapján.

Úgy győzött a lila-fehér csapat az NB I. 20. fordulójának nyitómeccsén, hogy játékban nem múlta felül a vendég Kaposvárt.

Nem véletlen, hogy Kabát Péter szabadrúgásgóljánál nagyon mérges volt Sisa Tibor, a Kaposvár vezetőedzője. Az Újpest a semmiből szerzett vezetést a 20. percben. Egy jobboldali támadás végén Kabát Péter elé került a labda, ő megcsinálta az első cselt, jött egy becsúszás, a labda a bal oldalon érkező Remilihez került, ő pedig nem hibázott (1-0).

A félidő hátralévő részében nem volt szép a játék, az Újpest visszahúzódott, a Rákóczi fölényben játszott. Aztán fordulás után nem sokkal egyenlített is. Horváth indította egy szép támadással Pavlovicot, a szélső remekül adott középre, Grumic pedig a hálóba fejelt (1-1).

Szinte csak másfél percet örülhetett a somogyi csapat, hiszen Kabát 22 méterről szép szabadrúgással ismét vezetést szerzett a lila-fehéreknek (2-1), hogy azután Kovács Dániel balról érkező remek beadását a 86. percben szintén a kapuba tolja (3-1).

Az Újpest az életéért küzdött, és edzőjéért is, most a győzelmével egy kis nyugalom költözhet a Megyeri útra. A csapat feljött átmenetileg a 12. helyre.

Eredmény – OTP Bank Liga, 20. forduló
Újpest FC – Kaposvári Rákóczi 3-1 (1-0)
Újpest, 3439 néző, vezette: Becséri
Újpest FC: Balajcza – Litauszki, Markovic, Mihajlovic, Pollák (Fodor, 72.)– Simon (Kovács D., 66.), Vasiljevic, Nagy P., Remili (Lázár, 77.) – Barczi, Kabát. Vezetőedző: Zoran Spisljak
Kaposvár: Hajduch – Gujic, Graszl, Zsók, Jánvári – Safaric (Haruna, 63.), Pavlovic, Balázs (Diallo, 86.), Hegedűs (Addo, 56.) – Horváth, Grumic. Vezetőedző: Sisa Tibor
Gólszerzők: Remili (20.), Kabát (55., 84.), illetve Grumic (53.)
Sárga lap: Pollák (34.), Vasiljevic (45.), Kabát (50.), illetve Pavlovic (53.), Balázs B. (61.), Jánvári (72.), Diallo (86.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik