Foci

Őrületes Bayern, olaszos Marseille

A labdarúgó Bajnokok Ligája kedd esti nyolcaddöntői után a Bayern München érdemelte ki a legnagyobb dicséretet.

Kedden este a Bayern München és az Olympique Marseille jutott a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, de míg a franciák az utolsó pillanatokban szerzett gól után ünnepelhettek, addig a németek gyakorlatilag legázolták ellenfelüket.

A Bundesliga második helyén álló Bayern szombaton hazája bajnokságában is remekelt, akkor 7-1-re lépték le a Hoffenheim együttesét, majd a BL-ben is lőttek hazai pályán egy hetest, és az idegenbeli 1-0-s vereség után Gomez négy góljának is köszönhetően 7-0-ra tudtak diadalmaskodni a svájci Basel ellen.

Nem csoda, hogy Jupp Heynckes elégedetten nyilatkozhatott csapata teljesítményéről. “Nagyon jól játszottunk szombaton is, de ez a mostani… A mérkőzés előtt az volt a benyomásom a csapatról, hogy mindenáron tovább akarnak jutni” – mondta a bajorok mestere. “Az első perctől az utolsóig remek játék volt. Különösen tetszett a csapat intelligens futballja a vezetés megszerzése után, megfontoltak voltunk, nagyon jól használtuk ki a területeket. Az első félidő tökéletes volt” – dicsérte csapatát Heynckes.

A svájciak a hazai sikerük után arra valószínűleg nem számítottak, hogy ekkora zakóba szaladnak bele Münchenben. “Mindig kellemetlen ilyen nagy vereséget szenvedni, nem tudtunk semmit tenni ellenük, nem mutattunk eleget, hogy megnehezítsük a dolgukat. Szenvedtem, újra és újra az órámra néztem, és arra gondoltam: “Mikor lesz ennek a meccsnek vége?”. De talán az ilyen találkozókból többet lehet tanulni, mint a korábbi győzelmekből. Ugyanakkor említést kell tenni a Bayernről is, őrületes módon játszottak” – nyilatkozta Heiko Vogel, a Basel vezetőedzője.

Bayern München-Basel 7-0 – a mérkőzés összefoglalója:

Milánóban sokkal szorosabb volt a csata, az Inter a 75. percben ledolgozta egygólos hátrányát, de a Marseille a 92. percben egyenlített, így hiába szerzett tizenegyesből újabb találatot az olasz együttes, idegenben lőtt góllal a franciák jutottak tovább.

“Ez a meccs tükrözte a szezonunkat” – állapította meg Claudio Ranieri, az Inter mestere. “Ahogy az első meccsen is, mi voltunk a jobb csapat és kihagytunk két vagy három helyzetet. A 180 perc alatt mindössze háromszor lőtt kapura az ellenfelünk, de csak azok nyerhetnek focimeccset, akik képesek gólt szerezni. Gratulálok a Marseille-nek, ez a futball, el kell fogadnunk az eredményt. Pillanatnyilag nem tudunk ennél többet nyújtani” – mondta az őszhajú tréner. Az Inter a Serie A-ban a hetedik helyen áll, nagyon nehéz dolguk lesz Sneijderéknek, ha a dobogót és az ezzel járó BL-indulást ki akarják harcolni.

Didier Deschamps, a Marseille vezetőedzője boldog lehetett a lefújás után. “Voltak nehéz pillanataink, küszködtünk a gólszerzéssel. Amikor Brandaót (a francia gól szerzője – a szerk.) pályára küldtem, azt mondta, be fog találni. Ez egyszerűen fantasztikus, úgy gondolom, nagyszerűek voltunk. Mindkét oldalon akadtak lehetőségek, kicsit félénkek voltunk támadásban, de az első mérkőzéshez hasonló módon csaptunk oda, olasz stílusban” – mondta Deschamps, aki játékosként 1996-ban a Juventussal lett BL-győztes.

Internazionale-Olympique Marseille 2-1 – a mérkőzés összefoglalója:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik